A csend hangjai.

Szombaton kora reggel már a vízparton ültem és áztattam a zsinórt a vízbe, kapás hébe s-hóba, és a törpeharcsák, amiket kifogtunk nem sok mindenre jók. Nézelődéssel, sokkal több szépséget fedezhettem fel, pld, egy mocsári teknőst sikerült lencsevégre kapnom amint éppen egy már döglött harcsát reggelizik. Ritka pillanat volt, de bizonyára a teknőc is nagyon éhes lehetett, ha így a közelébe engedett. Az ismerős siklók is megjelentek a színen, hosszú testükkel lavíroztak a túlparti nádasba. Csendes volt a víz, de annál nagyobb hangjuk volt a fákon tanyázó seregélyeknek, a parti fecskék pedig szinte az ember orra előtt repkedtek. A teknőc nagyon óvatos volt, minden alkalommal kikémlelt mielőtt teljesen megjelent volna a vízfelszínen és elkezdte a lakomázást. Lehúzta a víz alá a harcsát és a farkánál kezdte el harapdálni, ott nem sérthették meg a hal szúrós tüskéi. Előbb azt hittem, hogy egy nagyobb sikló próbálkozik a hallal mikor eszembe villant, hogy a tüskék miatt nem nyelné le, ám amikor a teljes terjedelmét láttam az állatnak kattant be, hogy mocsári teknőssel van dolgom. Szeretem a magányos hajnalokat és kora reggeleket, ilyenkor lehet igazán megfigyelni a természetet. A fákon a tollászkodó madarakat vagy a kényelmesen hason fekve lakmározó vízi pockokat, és a gát lukjaiból előmerészkedő kis fürge gyíkokat. Amikor csendben bele ereszkedek, a vízbe, néha nagyon közel siklanak el mellettem a már ismerős siklók, ilyenkor nagyon jó érzés így a természet részének lenni. Szerintem ennél jobb kikapcsolódás nem is kell, így teljesen fel tudok töltődni energiával, de sok szépséget is tudok biztosítani a lelkemnek is. A csend hangjai, így neveztem el magamban az állatok ricsajozását, találó kifejezés, mert a természetben a csendnek is van hangja. Azt hiszem, létezik ilyen című film is, igaz, az másról szól. Tiszta volt a víz és hatalmas pacskolást rendeztünk a déli órák előtt, négy óráig még a vízben sem nagyon lehet kibírni, így egy kis sziesztázás a sörsátor alatt jól jött. A napi sajtót elvittük magunkkal, így kicsi politika is belefért a további időtöltésbe, voltak, akik hevesen vitázva taglalták az aktuális politikai helyzetet. Nekem mégis a naponta a birkáit a gátoldalban terelő juhász megjegyzése tetszett. Meg szokott állni pár pillanatra, míg az állatok legelnek és ilyenkor váltunk pár szót. Most a hobbykert tulajdonosairól tett egy igazán frappáns megjegyzést,"idejárnak és nyírják a füvet, azután este hazamennek „.ám mi ebben a szórakozás”? Tette fel a kérdést, és ha jól belegondolunk, nagy igazsága van. Minden nap bele lát a kiskert tulajdonosok életébe és sok emberrel beszél, sok mindent lát és tapasztal. Szó szót követett és a mi kint létünket hozta fel példának, hogy mi tényleg kihasználjuk a szabadidőnket, sütünk, főzünk, pecázunk és focizunk, szóval, igazi hobby élet folyik nálunk. Remélem, nem csak az udvariasság mondatta vele, mert, igaza van. Egy pár ember tényleg a reggeli busszal, kocsival, motorral kijön, és neki áll a rekkenő hőségbe kapálni, füvet nyírni, délben bekapja a magával hozott szendvicset, ha megéhezik. Persze mindenkinek a szíve joga a szabad idejében azt csinálni, amit akar, de akkor tényleg csak munkás napok a szabadidők, amiket kint töltenek a szabadban. Jókat lehet diskurálni /olvasott, és bár nem beszéltünk róla szerintem világot látott ember is /, az "öreggel", mindenki így hívja még az is, aki több évvel idősebb a juhásznál. Igazi mezei ember, olyan, aki csak akkor beszél, ha mondanivalója van és értékeli a csendet, ismer minden fűszálat, madarat és békát a környéken ahol jár. Közben délután egy jó kiadós zápor is elért bennünket, kis felüdülést és lélegzetvételnyi levegőt juttatva embernek és növénynek, állatnak egyaránt. Megrohantuk a vizet ismételten, mert tudva lévő, hogy ilyenkor a legjobb a fürdőzésre a víz. Vacsorára nyársalt szalonna, hagymával, paradicsommal, paprikával, leöblítés ízesített sörrel. Jó illat terjengett a levegőben, ám megjelentek a szúnyogok is, még a füst sem űzte el őket. Az éjszakát, mi legények a szabadban aludtuk át, bár inkább valamiféle csapkodós hangversenynek nevezném az éjszakai történéseket. Hiába volt szúnyogirtó és hiába parázslott a tűz, a szúnyogok szépen belakmározhattak a vérünkből, pedig nedves füvet is tettünk a tűzre, de csak magunkat illatosítottuk vele be. Valaki hozott ki egy igazi szúnyoghálót is, olyat, amit az ágy köré kell kifeszíteni/rózsaszínű, babaháló/, de hát itt nem sokat ért, viszont nevettünk rajta egy jót. A vasárnap hajnal a vízparton talált bennünket, egy kiadós fürdés és már fittek is voltunk, majd egy kis koleszterinben gazdag reggeli, kolbász és szalonna egy tepsiben sülve, hozzá, zöldhagyma, paradicsom. A horgász szerencse messze elkerült bennünket, de ez nézőpont kérdése, a halak szemszögéből nézve szerencse, hogy nem volt szerencsénk. Kárba nem ment az idő, mert már az ebéd előkészületeit végeztük el és egy kis kertészkedés is belefért az időnkbe. A meleg, tikkasztó, bár dörög és villámlik, a felüdülést jelentő eső csak nem esik. Közben a szomszéd fog négy keszeget, és pontyot is, hármat a méretesebbekből. Az ebéd az utolsó falatig elfogy, pulykanyak és malaclapocka fő egyben, olyan, igazi bográcsos kaja, ami finomabb, mint az otthoni gázon főtt ebéd. A délután a pakolással telik, és kora este indulás haza, itthon fáradtan ülünk le a ház előtti padra, megtette hatását a rekkenő meleg és a tíz kilométer kerékpározás.