A fa

.

Nálunk csak és kizárólagosan a lucfenyő jöhet számításba, a csodálatos illata és levelei miatt, pedig sokan nem szeretik, mert hullajt, és pár nap alatt mindent beborítanak a kis levelecskék.

A másik kitétel, hogy szép formája legyen, a magassága szinte elhanyagolható, ha csinosan és elegánsan áll a tartóban.

 Kora reggel kezdődik a készülődés, a szaloncukrok, csokik felfűzésével, lehetőleg olyan módszerrel, hogy könnyen lecsenhetők legyenek a fáról, mert a fáról csenés is olyan izgalmas, mint amikor az ember fiatal korában virágot „lopott”a szomszéd kertjéből.

Egy erőteljes mozdulattal ki lehessen szabadítani a kiszemelt finomságot.

Közben azért kóstolni is kell, nem venném a szívemre, ha esetleg, netán tán, véletlenül egy sérült vagy „nem jó ízű” csoki kerülne a fára, főzéskor is kóstolgat az ember, jó sokat és sokszor, hogy beivódjon az ember ízlelőbimbójába a megfelelő íz világ.

A csomagoló papírokat illik eldugni, hogy kellő rábeszéléssel le lehessen tagadni a csencselést. Ilyenkor már nem érdemes besegíteni a sütik előkészítésébe, mert esetleg elkóstolja az ember a süti alapanyagát.

Akinek van, háziállata az nyugodtan rájuk foghatja a csokik fogyását, ne törődjünk olyan aprósággal, hogy belemegyünk annak a magyarázatába, hogy, hogyan is nyitotta ki a kutya a csokis papírt. Az már kész lebukás.

A hasunk elcsapva, jöhetnek a díszek, nálunk a gyerekeink készítette díszek kerülnek a fára, természetesen az unokám díszei kerülnek a főhelyre.

Vannak papírból készült kis angyalkák, dióhéjból készült kis állatkák és kockák és háromszögek és mindenek, a lényeg, hogy színesek legyenek.

Némelyik kis figura már reparálásra szorul, de minden évben sikerül olyan állapotba hozni, hogy visszakerüljenek a fára.

A gömbök sem mai díszek már, némelyikről már lekopik a fényezés, de így van értéke, így jó.

A vita minden évben előkerül, mit tegyünk, hová tegyük, mikor tegyük, a végső szó úgy is az unokámé, egyszerűen oda teszi ahová és nincs tovább apelláta.

Mire az egy szem csipeszes gyertyatartó a helyére kerül, az ember keze agyon van szurkálva, de tűrjük és folytassuk tovább. Lassan delet harangoznak és elkészül a fa, már csak a gyöngyöket, arany és ezüst kis valamiket kell feltenni, hogy a villanyvilágítás is a helyére kerülhessen.

A kutyánk is rácsodálkozik a csillogó. villogó fára, bár őt jobban érdekli a csokik és cukrok illata és mikor kigyulladnak az égők fényei csak vakkant egyet és tovább áll.

 Az utolsó felvonásként a csúcs kerül a fára, ennek is külön koreográfiája van, az unokámat kell magasba emelni, hogy ne romboljuk le a kész fát, de, lassan már a földről is meg tudja koronázni az elkészült művet.

Narancsok kerülnek a fa alá, hogy ebéd után körbevegyék az eddig dugdosott ajándékok is.

Az ebéd olyan, mint a nyüzsgő piactér, senki nem figyel az ételekre, mindenkinek az ajándékokon jár az esze.

Kinek, mit is hoz a Jézuska?