A testi fenyítés a lelket is rombolja.

Furcsa dolgokat olvashatunk, és láthatunk mostanában a közmédiában, az egyik oldalon a bulvárhírek, a másikon a bennünket is érintő, nagyon is érdekes téma.
Az első nem érdemelne sok odafigyelést, mert az emberi butaság, és egyesek saját maguk lejáratásáról szól. A magukat celebeknek tartó emberek szinte mindent bevetnek az önreklámozásuk érdekében, és alázzák az embertársaikat, és magukat is rendesen. Szinte minden napra akad egy válás és veszekedés, hogy másnap már új szerelemről, és hatalmas szeretetről olvashassunk ugyan azon emberekkel kapcsolatban. Öntik a fejünkre a sok mocskot, és bár az ember nem kíváncsi az éppen esedékes botrányra, még is kénytelen hallani és olvasni, mert mindenütt ezt zúdítják ránk.
A szőkeség éppen talált valakit magának, és óriási a szerelem, majd másnap már ki is rúgták egymást a szerelmesek, és most kígyót, békát kiabálnak egymásra.
A másik témában már érdekesebb dolgokat olvashatunk és láthatunk. Azt, hogy a kormány milyen módon degradálja le a parlamenti munkát azzal, hogy éjjelre teszik a fontos szavazásokat. Arra az időre, amikor már a figyelem lankad, és az értelem is pihenni akar.

Kit érdekel a nép sorsa? A lényeg, hogy kicsinyes pártcsatározásaikat meg tudják vívni. Persze a mi bőrünkre megy ki a játék, és a mi pénzünket költik, és viszik bele az enyészet minden formájába. Tönkre teszik az érdekképviseleteket, ellehetetlenítik a munkavállalókat, és olyan dolgokra költik a megsegítésekre küldött pénzt, amire az adományozók nem adtak felhatalmazást. A felelős pedig csak hebeg és habog, amikor a pénz sorsáról kérdezik, mert felkészületlenül ment a riportra, és mert halvány gőze sincs, hogy hová tűnik a milliárdos adakozás. Mi, akik adakoztunk nem a kormány zsebébe adtuk a pénzünket, azokon szerettünk volna segíteni, akiket a rettenetes katasztrófa ért, és szüksége lenne a segítségre.
Egyes, magát keresztény politikusnak valló képviselő nagyon furcsa megközelítéssel képzeli a nevelésnek bizonyos formáját, nevezetesen azt szeretné elérni, hogy hozzák vissza a testi fenyítést az iskolai nevelésbe. Furcsa ötlet, mert remélhetőleg csak az éjszakai parlamenti virrasztás hozta elő a képviselő úrból ezt a felvetést. Harmadnap felébredvén, - a fáradalmait kipihenve - már vissza is vonta a sületlenségét.

 A XXI. században arról vitázni, hogy milyen jó dolog a tanulók testi fenyítése, hát enyhén szólva is rémálom. Egy pedagógusnak ne a verés legyen a célja, és az elrettentő módszere, mert az csak további konfliktusokra ad okot. Mi van, ha a diák visszaüt? Mi van, ha a szülő is veréssel, a pedagógus bántalmazásával reagál a gyermeke sérelmére? Magam sokévi tapasztalata mondatja, hogy rossz irány lenne. Olyan órákat kell tartani, ami leköti a diákok figyelmét, és tisztelni kell a diákot, mert tiszteletet csak tisztelettel lehet kivívni. Nem ellenségek a pad két oldalán álló egyének, sokkal inkább munkatársak. Az érdekük ugyanaz, de néha más megközelítésben értelmezik a tanulást.
Az emberek nem minden nap kelnek fel lelkesen, felfokozott érzelmi állapotban, valamelyik résztvevőnek lehet éppen rossz napja, és akkor nem a testi fenyítés a megfelelő nevelési eszköz.
Nem lenne jó viszont látni a nádpálcát az interaktív tábla mellett, és nem lenne jó dolog, síró, megalázott diákot, és pedagógust látni az iskolák folyosóin.
Nehéz dolog ma kikapcsolódást keresni, ha az ember a közmédiára hagyatkozik, mert a dolgok a hivalkodásról és a kivagyiságról szólnak.