Az utcaseprő

Legendás emberek

Az írás olyan hétköznapi emberekről szól, akik köztünk éltek, vagy élnek ma is. Ők azok, akik semmi különlegeset nem csináltak, csak élték hétköznapi életüket. A leírtak saját élmények.

Az utcaseprő

Szinte minden nap kerékpárra ülök és úgy közlekedek a városban ,nagy ritkán a városon kívül is és ,minden nap szembesülök a rengeteg szeméttel ami a környezetünket  ellepi .Darabokra tört üvegek ,szétszórt műanyag flakonok ,étel maradékok ,és ki tudja még mik borítják a járdát ,az úttestet egyaránt . Szinte heti rendszerességgel lehet venni az új kerékpár belsőket ,a javító csomagokat. Mindenkinek ajánlott a cipő talpát átvizsgálni mielőtt a lakásába lép, ne, hogy valami kellemetlenséget vigyen haza. Mikor kisiskolás voltam és rossz osztályzatot vittem haza a szüleim azzal ijesztgettek, hogy ha nem tanulok, még utcaseprő sem lesz belőlem! Igen, abban az időben még voltak, akik napi szinten tisztán tartották a várost ,pedig akkor még sok lófogat is tarkította a város képet .A lovak ugye pedig ,nem jártak a város főterén és a Gólya parknál lévő nyilvános WC-be a kis és nagy dolgaik elvégzésére .Az így keletkezett melléktermékeket is az utcaseprők szedték össze ,takarították fel ,bár volt olyan fogatos aki maga intézte a dolgot . Reggel nem lehetett olyan korán felkelni és az utcára menni ,hogy ne találkozzunk egy utcaseprővel ,aki szorgosan kalimpált a vesző seprűjével .Esőben ,hóban ,tavasztól ,őszig tartott a munkájuk ,szedték a lehullott faleveleket éppen úgy mint az eső után maradt vizet is a lefolyókba terelték . Kétkerekű kocsit toltak maguk előtt, amin meg volt a lapát és a seprű helye éppen úgy ,mint a gazdájának az elemózsiáját tartalmazó táska  felakasztására szolgáló szög is  .Napi több alkalommal is eltolták a megtelt kocsikat a Százados úti telephelyre ,hogy kiürítve ismét az utcáikba mehessenek.  Szürke és barna egyenruha is járt a munkát végzőknek ,sőt ,állami cég lévén ,biztos nyugdíjas állásnak számított a tevékenység .Akkoriban még nem volt perojatív éle  a szüleim ijesztgetésének sem ,sokkal inkább azt akarták jelezni ,hogy ha nem tanulok ,akkor nem lesz biztos ,nyugdíjas állásom ,munkahelyem .Senki ,semmilyen formában nem molesztálta az utcán dolgozó embereket ,nem beszéltek velük lekezelően és úgy mint ha valami igénytelen munkájuk lenne .A munkának volt becsülete ,az utcaseprőnek volt respectje és nagyon nehéz volt bekerülni egy ,egy megüresedett állás betöltésére .Volt időszak a,mikor ,kihalás és örököltség lévén került be a rokon az elhunyt helyére .Dinasztiák nőttek fel az utcán ,az utcaseprés lévén ,híres  utcaseprő családok voltak ,akiknek a placca minden féle időjárási viszonyok között tisztán ragyogott .Az ilyen igényes családok munkája folytán volt tiszta a város ,élhető az utca és a park .Igen a park .Egy másik olyan hely, ahol állandó munkavégzés volt, parkőr vigyázta a rendet. Kihegyezett vasbotjával szurkálta fel az eldobott csikket és szemetet. Voltak olyan parkőrök ,akik szeme mindent látott ,a fülük meghallotta azt is, ha valaki eldobott egy szalvétát .A parkőrök és az utcaseprők rászólhattak a szemetelő delikvensre ,hogy az utca nem szemét domb ,nem illik eldobni a szemetet ,cigaretta csikket . Igen ,a város lakók hallgattak  ezekre az emberekre, tiszteletbe tartották a kérésüket és azt a tényt ,hogy ne járjunk térdig a mocsokban ,szemétben .Voltakat városnak  kiemelt helyei, ahová csak a legjobbak kerülhettek ,akikre soha nem volt panasz ,akik a szakmájuk Kiváló Dolgozó címét is elnyerték .Ma megmosolyogtató még így leírva is ,ám akkor kőkemény , nehéz, embert és egészséget próbáló munka volt az ő tevékenységük. Mostanában ha belebotlok egy nagy szemétkupacba /nagyon sűrűn/sokat eszembe jutnak a régi megbecsült utcaseprők, parkőrök. Ma, meg lennének rökönyödve, hogy micsoda elhanyagolt lett a város, milyen más mentalitású emberek élnek ma,/(magamat is beleértve/mint éltek az ő idejükben. Tisztelet, Horváth bácsinak, Jóska úrnak, Mari néninek,”Kancsónak” és feleségének, hogy csak pár embert soroljak fel az emlékeim közül előjövő nevekből, emberekből.

„A régi dolgokra való emlékezéssel mutatunk irányt a jövőnknek. Aki meg tanulja, a múltját elfogadni, az, az ember szeretni fogja a jövőjét is.”