Mindenkinek akad egy-egy olyan élethelyzet az életében, melyre mások döbbenten felkapják, a fejüket vagy talán nem tudnák elképzelni, hogy folytathatja valaki egy nagy veszteség után az életet úgy, hogy még boldog is tud lenni.
A boldogságra nincs egyen recept. Az, amitől a szomszédom például boldog, attól én még nem biztos, hogy az leszek. Ami az én véleményem szerint biztos nem ad boldogságot, az-az állandó pénzhajszolás, az irigykedés, amiért a másiknak jobban megy, gazdagabb sikeresebb, szebb, jobb az autója vagy épp az állása. Tehát csak anyagiakban keresni a boldogságot, balgaság volna tőlünk.
A boldogságot először magunkban kell felfedeznünk. Vajon a lelkünk mikor remeg bele a váratlan örömbe? Olyan apró dolgoknak is fel kellene fedezni a szépségét, melyeken könnyedén túllépünk, mert úgy érezzük, ennyire kicsivel nem érjük be. A nap sugara végigcirógat az arcunkon és olyan természetesnek vesszük ezt a másodpercnyi történést, mintha teljesen természetes volna. Mit éreznénk mindebből, ha fél évig csak négy fal adna otthont testünknek? Ha nem tudnánk az ablakhoz menni, ha nem léphetnénk ki abból a ,, börtönből”, amit a kórházi szoba ad? Épp így eltörpül fülünkben az erdő madarainak dala is, de vajon mi történne, ha süketen élnénk a napjainkat? Vajon nem vágynánk arra, hogy ha csak egyszer is, de halljuk azt a trillát, melyen más könnyedén átsiklik? Morgolódunk, hogy megint mennyit kellett sorban állni egy-egy nagy bevásárlóközpontban. Vajon akinek nincs lába, aki nem tud menni nem, állná csendes boldogságban végig azt a sort? Vajon feltűnt már, hogy ezerszínű csodaszép virág nyílik a réteken? Néha ez is eltörpül sokunkban, holott egy vak ember számra maga a boldogság volna színeket látni.
A boldogság mindenkinek mást jelent. Csupán kicsit mélyebben kell belemártóznunk lelkünk apró rezdüléseibe. Mi az, amitől úgy érezzük teljesebbek lettünk és mi is többet vagyunk képesek adni a mellettünk élőnek.
Hogy én mitől vagyok boldog? Attól, hogy mindig annyim van, amennyi kell. Sem több, sem kevesebb. Nem akarom birtokolni azokat, az embereket, akikkel egy úton haladunk. Ha van kedvük velem tartani, akkor jönnek, és ha elfordulnak, mert úgy érzik nem egy a célunk, hát elengedem őket. Boldog vagyok, hogy élek, most ebben az életben. Még akkor is, ha mindenkit elveszítettem, akihez érzelmileg kötődtem. Hogy miért? Mert tudom, hogy egy új életben még találkozom velük. És semmiképpen sem vagyok egyedül.
Boldoggá tesz, hogy a munkám által tudok egy kis örömet szerezni másoknak. Képes vagyok adni.
Szóval nálam a boldogság, nem anyagi javakban mérhető. Ha a lelkem szabad és én is szeretettel vagyok képes viseltetni mások iránt, már boldog vagyok. Nekem ennyire kicsi is elég. De ez az én boldogságom. Ki tudja kinek mit jelent a boldogság? Mert én nem.
Mindenki máshogy látja a világot. Attól is függ, milyen családban nevelkedett, milyen,,útravalót” hozott magával. Én saját hitem szerint nagy életfeladatokra köteleztem el magam ebben, életben.
Kívánom nektek is.