Csak

Egy délelőtt hazafelé tartva betértem a boltba egy bevásárlásra. A kasszánál két, 19-20 év körüli lány állt mögöttem. Hangosan beszélgettek, óhatatlanul is hallotta mindenki, aki sorban állt. A következő mondat hangzott el hirtelen: ,,de én bele nem leszek szerelmes, mert csak csicska egy gyárban, és még kocsija sincs." Talán a fáradtságnak tudható be, de csak akkor esett le, mit is hallottam, mikor már hazaértem, és óhatatlanul is gondolatokat ébresztett bennem ez az apró, elejtett mondat. Nem lesz valaki szerelmes, mert a fiúnak, aki próbálkozna, nincs anyagi háttere? Hm. Én is voltam fiatal. (most sem vagyok öreg éppen). Én is voltam 20 éves, és én is voltam szerelmes. De a szerelmet az én időmben nem autóval, vagy teletömött pénztárcával mérték, hanem szívvel. Tudják vajon ezek a lányok, milyen igazán megélni egy szerelmet? Az én időmben a szerelem arról szólt, hogy nem számított a világon senki más, csak és kizárólag Ő. Összedőlhetett, kifordulhatott sarkából a föld, nem érdekelt. Vele elviseltem volna akár ezt is. Ezek a lányok nem tudják, talán soha nem is fogják megtudni, milyen úgy eltölteni az iskolai időt/munkaidőt, hogy számolom az órákat, mikor látom újra a másikat. Hevesen dobogó szívvel nézni, ahogy közeledik, és érezni azokat a bizonyos pillangókat a gyomromban. Este sokáig, nagyon sokáig búcsúzkodni, az ő képével feküdni, és vele is kelni. Nem érdekelte, hogy nem volt kocsim, nem volt pénzem. Az sem, ha csak egy biciklim volt. Neki viszont, volt valamije, ami semmi mással nem pótolható. Ő MAGA. Ti lányok, akik beültök egy fiú mellé a kocsiba, és mutogatjátok a drága pénzen vett márkás ruháitokat, sosem fogjátok megérteni ezt. Számotokra a szerelem soha nem is fog szólni másról, mint bankszámlákról. Kinek a szégyene ez, a társadalomé, az elvárásoké, vagy a tiétek? Nem tudom. Elárulok nektek valamit. Nekem nem kell autó. Sőt, még tömegközlekedés sem. Én imádok kerékpározni, gyalogolni, és ha velem van az bizonyos Ő, akkor még inkább imádok. És vele elgyalogolnék akár a világ végére is. A gyaloglás jó dolog. Nem azért, mert mozog kissé az ellustult ember, hanem mert mindig van benne, ami jó. Találkozni ismerősökkel, rácsodálkozni egy-egy olyan dologra, amit egy elsuhanó autóból nem biztos, hogy észreveszel. Néha rácsodálkozni arra, amit úgy hívunk, Élet. Gyalogolni jó. ,,Úgy az ember minden léptével tanul valamit. Még olyan dolgokat is, amiket mások nem is sejtenek. Például a por pöffentéséből az időt. S a záporban való fürdést. Attól olyan lesz az ember, mint az acél. A füveket, a gyógyítókat. És a szépségeket." Nem az én szavaim vannak ebben a néhány mondatban. Dallos Sándor írta a Munkácsiról szóról könyvében. Könyv, tudjátok.... Nem? Á, hagyjuk. Nem is neked való az ilyen. Törődj csak a szépségeddel, a műkörmöddel. Azzal, hogy kinyávogd magadnak a legdrágább, legmárkásabb ruhát, és hogy hány centi hosszú műhajat fonass a hajadba. Ez való neked. Ebben a világban, ahol csak a külsőség számít, de belül nincs semmi, ott vagy te igazán otthon. Én közben mit csinálok? Talán gyűjtök. Igaz, talán soha nem lesz menő autóm, sőt, még talán autóm sem. Sőt, még mélyebbre megyek: még olyan járgányom sem, amit talán csak egy végtelenül jóindulatú ember mondhatna autónak. Van egy biciklim. Talán, lesz egy márkásabb, amit könnyebb hajtani. Annak még összespórolom az árát. Hogy neked mid lesz, azt nem tudom. De tudom, hogy mid NEM lesz majd. Mert valamit te is elfelejtesz. Te sem leszel örökké fiatal. A te bőröd sem lesz mindig hibátlan, ahogy a melled sem lesz mindig feszes. A te arcodon is megjelennek majd az első ráncok, a te hajadban is feltűnik idővel egy-egy ősz szál. Mi lesz veled, ha már nem leszel jó státusszimbólumnak? Mert most az vagy a férfi mellett magad is. Csak épp olyannyira lefoglal a habos-rózsaszín életed, hogy magad sem veszed észre. Egyszer azon veszed majd észre magad, hogy nem kellesz senkinek. A külsőd már nem lesz csillogó fényes, belül pedig üres vagy, mint egy kartondoboz. Miért is kellenél így bárkinek? Egyszer látni foglak még, ahogy ott bandukolsz az úton fáradtan, kissé ráncosan, talán eltűnődve azon, hová lett az eddig biztosnak hitt életed. Én pedig majd elhajtok melletted a biciklimmel, és esküszöm most neked, hogy kapsz tőlem majd valamit. Egy mosolyt. Egy mosolyt, amely azt mondja majd, hogy az Élet játékában mégis én nyertem. Talán, ha egyszer elolvasod ezt az írást észre veszed, hogy a talmi csillogás, milyen hazug és értelmetlen világot nyújt.

CSAK AZ SZÁMIT, HOGY TE MIT GONDOLSZ MAGADRÓL!

Ne foglalkozz a bírálókkal és ítélkezőkkel!

Amikor valamire vágysz, valamit szeretnél megvalósítani, elérni az életedben, higgy benne, hogy a Magasabb Intelligencia ösztönöz erre. Téged választott erre a feladatra, mert tudja, hogy képes vagy rá, célja van veled és a terveiddel. Soha ne fojtsd el magadban ezt a vágyat, főleg akkor nem, ha mások nem hisznek benne, hogy meg tudod csinálni, esetleg (többnyire a hátad mögött) gúnyolódnak, bírálnak vagy elítélnek miatta.

Ne hagyd, hogy győzzön a "mit mondanak majd az emberek", vagy a "családom ezt sohasem értené meg", vagy "a barátaim elfordulnának tőlem". Csak az számít, hogy te hogyan érzel az adott dologgal kapcsolatban. Ha izgatottság fog el, amikor rá gondolsz, lelkes vagy, amikor azzal foglalkozol, újabb és újabb ötletek állnak sorban a fejedben, amikor azt a dolgot tervezed, akkor ne hagyd, hogy bárki visszahúzzon! Csak csináld! Biztos, hogy képes vagy rá! Minden terv, amiben rendületlenül és pozitív töltettel hiszel, megvalósul és sikert hoz! A legvadabb terved is.

Az ember csak akkor lehet maradéktalanul boldog, ha ott él, ahol igazán szeretne, ha úgy él, ahogy igazán szeretne, ha azzal él, akivel igazán szeretne, ha azt csinálja, amit igazán szeretne. A te vágyaid a tieid, nem másoké. Ne hagyd, hogy mások irányítsák az életed, hogy a racionalitásra hivatkozva mások döntsenek helyetted. Ha nem tesz boldoggá a munkád, lépned kell. Ha nem tesz boldoggá a kapcsolatod, lépned kell. Rajtad kívül senki sem tud változtatni a helyzeteden. Amint a jó érzéseidet kezded követni, rohamos mértékben válik jobbá az életed, szinte meseszer lesz a köréd épülő új világ.

Ha a családi kötelékeid megsínylik a váratlan önbizalmadat, ne aggódj, már időszer volt, hogy lazábbak legyenek. Ha a baráti kapcsolataid nem élik túl a fejlődésedet, ne aggódj, már időszer volt, hogy véget érjenek.

Napóleon Hill így ír erről: "A legtöbb ember megengedi rokonainak, barátainak és másoknak, hogy olyan mértékben befolyásolják, hogy már képtelen élni a saját életét. Mindez csak azért lehetséges, mert félnek a bírálatoktól. Sokan rosszul házasodnak, kitartanak döntésük mellett, és szerencsétlenül élik le az életüket, mert félnek a bírálattól, ami akkor érheti őket, ha kijavítják a tévedésüket. (Mindazok, akik engednek ennek a félelmüknek, tudják, milyen jóvátehetetlen pusztítást eredményez, lerombolva az ambíciók és az eredmények elérésének vágyát.) Milliók és milliók nem mennek felnőtt korukban tanulni, mert félnek a bírálattól, vagy hogy esetleg megmosolyogják őket. Számtalan nő és férfi, fiatalok és öregek, kötelességtudatból megengedik rokonaiknak, hogy tönkretegyék az életüket, mert félnek a bírálattól. (A kötelesség egyetlen embertől sem követeli azt, hogy hagyja szétrombolni személyes ambícióit és azt a jogát, hogy a saját életét élhesse.) Az emberek nem mernek kockázatot vállalni az üzleti életben, mert félnek a bírálattól, amiben kudarc esetén részük leh et. A bírálattól való félelem ilyenkor erősebb, mint a siker utáni vágy."

Azt nem tudod megakadályozni, hogy mások véleményt alkossanak rólad, a külsődről, a gondolataidról, a kapcsolataidról, a tanulási vagy munkamorálodról, a gyereknevelési módszereidről, a karrierépítési technikáidról, a vállalkozó szellemedről, a vágyaidról. egyszóval az életedről, de azt igenis meg tudod akadályozni, hogy hatással legyenek rád. Meg tudod tenni, hogy ne foglalkozz velük. És ha boldogan akarsz élni, tedd is meg!