Éltető folyóink, a Tisza és a Zagyva

Szerencsések vagyunk mi szolnoki lakosok, két folyó is található a városunkban amely folyók sok örömöt hoznak a hétköznapi életünkbe. Az egyik a Tisza, a másik a kistestvére, a Zagyva, mely két folyó a város egy pontján találkoznak és a Tisza keblére öleli a Zagyvát. Szeretni valók, amikor tavasszal és ősszel vizes, télen pedig jeges és havas a partjuk, és szeretem őket, amikor a nap első sugara a partjukra csalogat és a friss virágok illatorgiáival kényeztetik az orromat. Néha, kevés időre elszakadok tőlük, de a szívem mindég visszahúz mert a Zagyva parton nőttem fel és a Tisza parttól pár méterre lakom most. A Kiserdő, a Zagyva, és a Zagyva-gát voltak a gyermekkorom játszóterei, itt ismerkedtem meg, a folyóval a növényekkel és az állatvilággal. Sok játszópajtásommal itt tanultunk meg természetül, így hívtuk amikor valami újat fedeztünk fel vagy valamire nagyon rácsodálkoztunk. A két part két különálló életet élt, a „Túla” volt dzsungel, hatalmas fákkal és a buja, szövevényesen összenőtt bokrok járataival. A lakó oldal volt ahol nagyokat fociztunk, ahol a nagy pókokat öntöttük ki a likakból, és ahol a kubikgödrök pocsolyáiból fogdostuk ki a kecskebékákat. Túlán bújtunk el ha valami bánatunk volt, vagy számháborúsdit játszottunk, a lakó oldalon segítettünk a vájok verőknek és a halászoknak hálókat, varsákat fonni. Az erdőben, szájtátva néztük ahogy a teknővájó cigányok a kivágott fákat alakítgatták, fakanállá, dagasztó teknővé és mindenféle használati eszközöké. Az öreg Sebestyéntől tanultunk halász ladikkal közlekedni a megáradt folyón, bizony, az elején még véresre törte a tenyerünket a hatalmas evezőlapát. Az öreg mutatta meg azt is, hogy ha az ember egy nagyot sercint a tenyerébe, akkor a nyál nem engedi, hogy vér és vízhólyag éktelenkedjen majd rajta. A zöldár után, amikor visszahúzódott a víz, az erdő felőli oldal mindég tele volt rakva varsával, a tele varsából a ladik fenekén elhelyezett bárkába szedtük át a halakat, onnan árulta az öreg a friss halat. Megtanultunk vízi mentőként élni és viselkedni, már kis gyermek korunkban belénk nevelték a víz szeretetét és tiszteletét, azt, hogy a kiáradt folyóban nem szabad fürdeni, játszani. Édesapámtól tanultuk meg, hogy, hogyan kell egy bajba jutott embert kihozni a vízből, úgy, hogy a saját életünket ne veszélyeztessük. Édesapám tanította, hogy tavasszal csak akkor érdemes horgászni, ha a bokrokon nyuszifül nagyságú rügyek vannak mert akkor már a víz kellően felmelegedett.

Most, felnőtt fejjel a Tisza-parti létem a meghatározó, naponta lejárok a vízhez, ismerek minden bokrot és földbuckát. Szeretem Tiszát és a partot. Szeretem amikor hajnalban együtt ébredünk, amikor a madár sereg hangos csivitelésére pattan ki az éjszakai álom után a szemem. Szeretni való, amikor este a nap aranyló sugara simogatja a tájat és a lelkemet, szeretem amikor a part elcsendesedik és megnyugodva adja át magát a sötétségnek. Gyönyörűséggel tölt el amikor Virágzik a Tisza, amikor milliónyi kis kérész, szinte rovarfüggönyt von a víz fölé és köré. Szeretni való, mert a Tisza kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan, és tiszteletet parancsoló szeszélyes hölgy. Néha fiatal rakoncátlan, néha pedig, nyugodt elégedett hölgy, és néha már, mindent megélt idős hölgy. Tavasszal rakoncátlan, tomboló és romboló, a sajátját visszakövetelő, nyáron pihegő és pihenő, ősszel lecsendesedő, nyugodt. Télen dermedt, mint aki erőt gyűjt a tavaszi tomboláshoz. Hajnalban csendes, reggel ébredező, nappal munkálkodó, este megnyugvó, vagyis állandóan változó, és nem csak a hangulata, hanem a színe is, kiszámíthatatlan. Van olyan része, ahol több tíz méter mély, és van olyan része, ahol a homokpadokon lova szekérrel át lehet hajtani a túlpartra. Van olyan része, ahol iszapos, van olyan része, ahol agyagos és van olyan része, ahol homokos a part. Tavasszal szőke a Tisza, nyáron sötét, piszkos szürke, ősszel nagyon szép zöld szinte átlátszó. A Tisza csak akkor szőke, ha a víz árad, és a gyorsan tovasiető víz magával viszi a homokot. A víz- szint is állandóan változik. Szeretni való akkor is, amikor haragos és nagyon félelmetes, mert tudom, hogy pár nap, és ismét a régi szép, kiszámíthatatlan hölgyet láthatom viszont. Aki nem látta az éjszakai Tiszát, nos, az semmit nem látott, varázslatos hangulata van az éjszakai Tiszának, varázslatos, bár kissé félelmetes is, legalábbis akkor, amikor egyedül vagy lent a partján. A köves partrészen pici lábak apró koppanásai hallatszanak, valamilyen éjszakai ragadozó zsákmányt keres, de a víz felől is csobbanás hallatszik, még fürdenek a halak. Egy madár rikoltozó hangja folyamatosan hallatszik, nem lehet ki venni milyen madár lehet, de biztosan nem bagoly, a bagoly huhogását megismerem. Szeretni való a Tisza télen is, amikor sima jégtükör váltja fel a hömpölygő vizet, és szánkózó gyermek kacagástól hangos a gátoldal. A fák és bokrok ágait fehér köpeny borítja be, a hótakarón picinyke kis madárlábak nyomai láthatók, biztosan élelem után kutakodtak lent a földön.

Szerencsés emberek vagyunk mi szolnokiak, hogy itt élünk, ahol a Tisza és a Zagyva találkozik egymással, ahol nap mint nap gyönyörködhetünk a természet csodáiban, amit e két folyó nyújt számunkra.