Érdekes

Érdekes, hogy az ember élete mennyire hullámvölgyes. Mindig vannak felhőtlen időszakok, de van, amikor alig tudunk kimászni a mélyből. Egy a fontos! Hogy sohasem szabad teljesen feladnunk! Nem mondhatunk le a saját életünkről csak azért, mert éppen nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Nem zárkózhatunk be a saját kis világunkba a csodára várakozva, mert akkor nem fog eljönni. Igazából minden rajtunk múlik. Mi döntjük el, hogy merre tovább. Időzhetünk a gödör alján is, de megváltoztathatjuk az életünket. Mindig vannak a rosszban is mélypontok, nagyon mély időszakok. Amikor nem foglalkozunk igazából semmivel, csak azzal, hogy éppen mikor kell levegőt vennünk. Amikor csak menekülni próbálunk hol ide, hol oda a gondok elől. De egyik dolog sem nyújt biztonságot. Amikor már teljes lemondásba kerülünk a világgal szemben, mert úgy érezzük, hogy minden ellenünk szolgál. Amikor teljesen elhagy minket minden erőnk, akaratunk és reményünk. De előbb vagy utóbb az ember rájön, hogy nem ez az élet. Nem az az élet, hogy nem érezzük a virágok illatát, a szél fúvását az arcunkon, hogy nem látunk színeket, csak szürkeséget. Nem az az élet, hogy nem tud mosolyt csalni az arcunkra egy kis nyári eső. Nem az, hogy csak egy testként élünk az életben, mintha kötelező volna, de a lelkünk már messze jár. Az élet értünk van! Valamint a külvilág is. Ha rossz napunk van, ezt tükrözzük kifelé és ezt fogjuk látni és kapni bármerre nézünk. Viszont ha már reggel úgy kelünk fel, hogy csodálatos lesz ez a nap, és mosolygunk, ha éppen pocsolyába léptünk, vagy ráöntöttük a kávénkat az ingünkre, akkor azt fogjuk érezni, hogy a világ is mosolyog ránk. Szabadnak és örömtelinek érezhetjük magunkat, határok nélkül. Olyankor olyan, mintha miénk lenne a világ! És ez felbecsülhetetlen! És pótolhatatlan érzés! Minden új út bennünk indul, még akkor is, ha kilátástalannak érezzük az életünket. Hiába tart vissza a múltunk és feszélyez a jelenünk és a jövőnk, nem szabad megragadni a rosszban. Fel kell ismerni magunkban, ha valami nincs a helyén. Lehet, hogy ez idő kérdése, de talán ilyenkor lehetünk egy picit önzőek. Lehetünk önzőek magunkkal szemben, és nézhetjük azt, hogy vagy változtatunk, vagy szenvedünk a szenvedésben. Valószínűleg a szebbik utat fogjuk választani, mert azt néztük, hogy nekünk mi a jó. Nem mások szerint, és másoknak élünk! Saját magunk szerint és magunknak! Minden ember életében vannak rossz élmények és rossz emlékek. De ha mindig vissza-vissza tekintünk rájuk, akkor befolyásolni fogják a mindennapjainkat, valamint korlátozni fog minket az életben. Mert akárhányszor hasonló helyzetbe fogunk kerülni, eszünkbe fog jutni a kellemetlen élmény, és nem fogjuk százszázalékosan megélni a pillanatot. Tehát a legegyszerűbb, ha szépen lassan minden kis sebről leszedjük a tapaszt, eleget ápolgattuk már, majd hagyjuk, hogy beforrjanak és eltűnjenek végleg! Mert az élet ilyen! Annyi és annyi sebet fogunk még kapni életünk során. Nem hagyhatjuk, hogy ezek a sebek ellepjék az egész külsőnket és belsőnket. Tovább kell lépni a rossz felett. És ha felismerjük ezt a gondolatot, valamint próbálunk is helyénvalóan cselekedni, akkor érezni fogjuk, hogy az idő múlásával a boldogságunk felülkerekedik az összes addigi rossz felett! Minden rosszból van kiút. A kiút bennünk rejlik. Talán csak belül kell ösztönöznünk magunkat és erőt gyűjtenünk arra, hogy meginduljunk a kiutat rejtő sötétségbe. Ha igazán akarjuk, és minden erőnkkel leküzdjük a sötétben lapuló összes félelmünket, akkor meg fogjuk látni a fényt. És ilyenkor fognak jönni a legjobb dolgok az életünkbe. Az új életünkbe! Észre fogjuk venni, ahogy nyílnak a virágok, ahogy a madarak szállnak a kék égbolt felé. Ahogy reggel feljön a nap és melegséggel árassza el a földet. Minden rosszban meg fogjuk látni a jót. Meg fogjuk látni az értelmét. Vagy ha nincs is különösebb értelme, keresni fogunk neki! Mert semmi sem rombolhatja össze az új kis világunkat. A boldog kis világunkat. Amiben talán nem egyedül fogunk ücsörögni és némán várni a csodát. Hanem amiben benne van a csoda! Ami minden egyes nap még jobban beragyogja az életünket. Ami színt hoz az így is színes hétköznapokba, amit ha csak megérzünk, máris melegség járja át a szívünket. És talán ez az igazi boldogság! Amikor tényleg azt érezzük, hogy mindenünk megvan, amire szükségünk van. Amikor nem számít, hogy mennyi az idő, nem számít, hogy milyen nap van és hogy milyen az időjárás. Amikor csak azt érezzük, hogy bárcsak ez az érzés és boldogság örökké tartana. Amikor azt érezzük, hogy nincs elmúlás, csak örökkévalóság, és hogy a lehetetlen nem létező szó. És máris azon kapjuk magunkat, hogy le van tépve minden sebünkről a tapasz és a nap melege gyógyítja be őket szélsebesen. A boldogságnak és a nevetésnek nagyon nagy ereje van. Talán mindenek felett is ereje van. Végtelenbe nyúló ereje. És ezt a boldogságot magunknak köszönhetjük, valamint annak a csodának, ami az életünkbe lépett, és megváltoztatta a mindenséget!