Fázik

Arra ébredtem, hogy fázik a lelkem. Érthetetlen állapot: az este még nem volt semmi baja, csak éppen csak egy kicsit voltam szomorú. Úgy alakult, hogy ismét egyedül voltam, így hát bőven tudtam gondolkodni. Most ezen egy pillanatra el kell, hogy mosolyodjam, mást se csinálok csak gondolkodom megállás nélkül. No de most úgy gondolkodhattam, hogy nem szólt hozzám senki, nem zavart meg semmi ez nagy különbség. Más kérdés, hogy ez is egy kóros állapot ez a sok gondolkodás, de ez majd máskor.

Van egy kis történetem, nem tudom, hogy milyen jelzővel vezessem fel, szomorú? egyszerű? vagy csak egy tipikus mai történet két emberről? Van egy nő, aki érzelmileg független és van egy férfi, aki nagyjából szintén. Összeismerkednek, merthogy mindkettő ismerkedni akar. Nem véletlenül, mert egymásnak futottak az utcán, vagy mert egy tudományos konferencián bemutatták őket egymásnak, nem. Tervszerűtlenül, nem keresték az alkalmat, ahol ismerkedni lehet, csak annak rendje módja szerint megismerkedtek.

Az ismerkedés nem ment nehezen valahogy találtak közös témát elég gyorsan és ennek köszönhetően a személyes találkozások is magától értetődők voltak, lettek . Amikor meglátták egymást, mindketten elégedettek voltak, sőt mi több, akár örömnek is lehet nevezni az érzést, hogy a véletlen két egymásnak tetsző embert sodort össze. Elkezdték tehát jobban megismerni egymást, de persze csak mértékkel. Valahogy két felnőtt ember már annyi mindenen túl van, már felhőtlenül ismerkedni sem tud, inkább elemez mérlegel. Mit mondjak el és mit ne magamról, mennyire mélyítsek el egy kapcsolatot? Milyen következményekkel jár az majd rám nézve, ha túl sokat adok, mennyit kapok, ha túl keveset, akkor meg esetleg elveszítem? Nem tudnak dönteni, nem tudják sem elengedni, sem megragadni egymást.

Magam elé képzelem ezt a két embert és fázik a lelkem. Mindennapos kapcsolatban vannak, időnként nagyon kedvesek egymáshoz, aztán megijednek és gyorsan távolodni kezdenek, hogy aztán okkal dobhassanak egy újabb szálat, köteléket a másik irányába. Valahol olyan szomorú ez, hogy az emberek ide jutnak, hogy nem mernek kötődni, nem mernek szeretni és nem mernek kiállni egymásért, egymás mellett. Valami belső félelem, valami furcsa ösztön, talán az eddigi tapasztalások éket vernek és falat húznak. Aztán összefutnak, meglepődve látják, hogy a másik mennyire helyes, mennyire jól lehet beszélgetni, mennyi közös dolog van. Egy tétova mozdulat és aztán ennyi/?/, néznek egymás szemébe , néha egy kis simogatás, egy félre sikerült csók és elköszönnek, pedig minden porcikájuk vágyik a másik után. Szomorúak, mert ez az amorf és meghatározhatatlan kapocs már nem ad semmit, lépni kellene valamerre, mert így egyre nehezebbé és nehezebbé válik, de ki tegye meg az első lépést, ki vállalja fel az esetleges kudarcot? Mikorra időzítse? Megannyi kérdés úgyhogy inkább nem, inkább gondolkodnak, megpróbálják elfelejteni a másikat, ridegnek lenni, aztán ezt megbánják, akkor egy kicsit kedvesek megint. Mennyi felesleges bánat és őrlődés?

Persze az is lehet, hogy mind két fél csak arra vár, hogy a másik kezdeményezzen a másikkal mélyebb érzésekre apellálva, no de melyikük az? Nem látszik, és meddig érdekes egy ilyen érzelmi élet? Hónapokig? Évekig? Nem hiszem. Az is lehet, hogy mindketten félnek, mert túlzottan magányosak és nincs más emberfia a láthatáron, így hát egymásnak küldenek érzelemmorzsákat, de a javát megtartják maguknak esetleg tartogatják valaki másnak, aki esetleg eljön? Ki tudja, sajnos nem tud senki tanácsot adni nekik, és csak találgatni lehet, hogy mi van odabent a lelkük mélyén. Amúgy:

Szívesen adnék valami meleget a lelkükre, mert el tudom képzelni, hogy mennyire fázhat időnként, ahogy felváltva néznek vágyakozva egymás irányába, ahogy elképzelik, hogy mi is lehetne, de aztán megrémülnek valamitől és megy minden tovább. Egy e-mail, egy kedves üzenet, esetleg egy telefon. Beteljesülés? Vajon segítene rajtuk? Egyáltalán bekövetkezik valaha is, vagy csak elsöpri a szél egy napon sok befektetett időt, érzelmet, energiát és ott állnak majd még egy negatív tapasztalattal súlyosabban? Sérült lelkek lesznek, mindketten és mindkettő másként...?

Pedig egymás lelkének remek kabátjai lehetnének és felmelegíthetnék azt. De úgy látszik a szerelmek nem mindig egyszerűek és lehet, hogy a végén elillannak felhasználatlanul...