Filléres emlékeim Ki - mit – tud? Avagy, visszatért az ifjúságom egy szép emléke

Esik a havas eső, mivel sok dolga nincs, az embernek ilyenkor lehet kapcsolgatni a televízió távirányítóját, abban reménykedve, hátha valami jó műsorra talál. Kint az ablakpárkányt veri az eső, bent a meleg szobában pedig, két fiatal lány hangja zengi be a szobát.  1962 – es Ki-mit- tud? Az első televíziós vetélkedőt ismétli a televízió, Koncz Zsuzsa és Gergely Ági csicsergik a mikrofonba, hogy Ó-Ó-Ó Nagymami! Drága nagymami! Abban az időben az ország majdnem lakossága a kisdobozok előtt ült és szurkolt a versenyzőknek. Bűvészek, szavalók, táncosok és mindenféle csodabogarak mutatták be mit is tudnak. A mostani szuper jó elektronikus kütyük világában szinte nevetségesnek tűnik a fekete- fehér felvétel, a kábelek sokasága és a technikusok bujkálása a színpadon. Akkor még élőben közvetítették a legtöbb műsort, a baki az igen is baki volt és sok ismétlésre nem igen volt lehetőség. Hőskor volt a javában, a modern technika világából visszanézve, őskor volt a javából, a technika őskora. A háttérben egy kisvonatnak csúfolt fakalitkába ülhettek be a tovább jutó játékosok, bérletes hely nem létezett, mert egy következő produkció résztvevője, résztvevői könnyen helyet cserélhettek a bent kucorgókkal. Nagyon igazságosnak sem volt mondható a vetélkedő, néha olyan dolgok kerültek összehasonlításra, amelyek még csak köszönő viszonyban sem voltak egymással. Így történhetett meg, hogy egy énekes duó helyet cserélt és tovább jutott a Kern András és Pintér Gábor által előadott paródia résztvevőivel. Ugyan ilyen „igazságtalan” volt amikor Hacki Tamás / megosztott első díjat nyert/a füttyülős produkciójával kitúrta a vonatból a néptáncművészt. Ma már megmosolyogtató a hatvanas évek ruhadivatja is, az említett két énekes lány elegáns, ugyanakkor nagyon szolid, térd alatt végződő ruhája is az akkori legújabb divatot követte. Semmi manír, semmi sminkelés és még a hangjuk is kiforratlan, nyers hang volt, a mindenféle Faktorokon nevelkedett mai ifjúság nem is nagyon érti, hogy, hogyan is kerültek képernyőre. A régi, Nagygeneráción felnövő korosztály pont az ellenkezőjéről van meggyőződve, már, mint, hogy a mai zene és a mai előadók csak pár hónapos fellángolást tudnak produkálni.

Nem bántam meg, hogy a téli időjárás a televízió elé ültetett, ismét átélhettem az ifjú éveim egyik meghatározó élményét, élményeit. Nagyon jó a mai kulturális élet, de valahogy nem a vájtfüleimnek valók a modern zenei stílusok, a modern paródiák és a modern felfogású zanzásított olvasmányok, filmek. Nem adtam fel a modern stílusok megismerését, ám maradok a régi emlékeimet felidőző művészeknél, Koncz Zsuzsánál,…… a Ha én rózsa volnék…….vagy Kern András,…… Lövöldetér című előadásainál.