Fodrászat

Legendás emberek

Az írás olyan hétköznapi emberekről szól, akik köztünk éltek, vagy élnek ma is. Ők azok, akik semmi különlegeset nem csináltak, csak élték hétköznapi életüket. A leírtak saját élmények.

Lassan de biztosan beköszöntöt a tél, na még nem a fogcsikorgató hideggel és hóbuckákkal, de azért már elkél a télikabát. A napokban az év utolsó hajvágását is le tudtam, a következő borbélykozásra már csak tavasszal kerítek sort. A fodrász üzletbe várakozva eszembe jutottak régi nagy nevű borbély mesterek, akik generációk hajviseletét és arc szőrzetét fazonírozták és ápolták. Hol van már „Gedeon bácsi”, hol vannak már a meghitt kis borbély műhelyek? eltűntek a régi hajszobrászok. Hol vannak már az olyan jó és híres borbély mesterek? mint Uliczik Sanyi bácsi, a Tabán borbélya, Miska bácsi, aki az állami fodrászatban dolgozott, a legfiatalabb Deák gyerek, aki nagyon jó női fodrász volt, és még nagyon sokan. Gyermekként nem szerettem a borbélyhoz járni, ám nagy fiúnak éreztem magam amikor az üzletbe lépve hangos ,- Tiszteletem a fiatalúrnak! Mit parancsol a kedves vendég? Hajvágást, beretválást? köszöntéssel fogadtak. A hajvágás után pedig egy kis tükörrel körbejárva érdeklődött a mester, hogy – Meg van elégedve a kedves vendég? Egy kis seprűvel lesöpörte a ruházatra tapadt hajat és a munkadíj kifizetése után az ajtóig kísért.- Legyen máskor is szerencsénk! Szegények voltunk de 50 fillér borravalót mindég adtam mert olyan felnőttes dolognak éreztem. Ma szalonnak hívják az üzletet ahová hajvágásra betér az ember, mostanra, teljesen elnőiesedett a szakma, minden tiszteletem a hölgyeknek, akik egész nap a székek mellett állnak. Borotválást sem nagyon vállalnak ma már, félnek a fertőzésektől. Az üzletbe belépve, halk diszkrét zene szól, az asztalokon terpeszkedő újság halmaz az üdítő kivétel ami a régi időkre emlékeztet. Ma már hiába is keresném, eltűnt a szappanozó tégelyke és a szappanozó pamacs, a kis darabka timsó, a nyitható borotva, és a szögön lógó elmaradhatatlan fenő szíj. Hiányolom a víz és parfüm permetezőt, kis bojttal a pumpa végén, ami nem csak praktikus de szép is volt. Valaha a gyerekek nagy örömére a széket lábbal pumpálta fel a mester, és hatalmas kerek párnák szolgáltak arra, hogy a gyerek szemmagasságba kerüljenek hajvágáskor. Mára már a székek, a felszerelések, a mindenféle kellékek is teljesen megújultak. A mai trendeknek és modern igényeknek megfelelő ápoló szerek garmada sorakozik a polcokon, és a vendég előtti kis munka asztalon. Emlékszem, gyermekként micsoda tortúrának érzetem ha a mellettünk lévő fodrászatba kellett évente háromszor elmenni. Mire felnő az ember, a véleménye és a hozzá állása is megváltozik, már magam is, kellemes időtöltésnek veszem amikor betérek a fodrászatba. Felnőttként már varázsa van a hajvágásnak, kikapcsolódásnak és kellemes időtöltésnek érzem azt a pár percet míg a hajammal bíbelődnek. A fodrász székbe beleülve, valami varázsütésre már fel sem tűnik az idő múlása, egy másik dimenzióba érzem magam, olyanba, amiben nem kell semmire koncentrálni csak a fodrász mester, / fodrászmesternő/ hangjára. Aki a székben ül, akaratlanul is megnyílik, beszédes lesz, betérve fodrászhoz, a máskor nem éppen a szószátyárságáról ismert ember is egy dumaláda lesz. A beszélgetés témája szinte teljesen mindegy is, legyen az időjárás, unoka, főzés, esetleg a kivesézhetetlen sportok egyike, a lényeg, hogy beszélgetünk. A fodrásznál az ember néha jobban megtud nyílni mint az orvosánál, bizalmasabb dolgokról is könnyebben beszél, mert tudja, hogy mikor feláll a székből az egész dolog már a múlté. A jó fodrász sok titkot tud, de soha nem adja ki a kuncsafttal folytatott bizalmas beszélgetéseket. Megfigyeltem már, hogy a másik fodrász székben ülő beszélgetését nem is hallani, és nem azért mert suttogva beszélgetnek, beszélgetünk, csak mert az ember elmélyed a maga dolgában.

Modern időket élünk, de mi régi bútordarabok még mindég nosztalgiával gondolunk az elmúlt idők kicsi és meghitt fodrász üzleteire, az ott terjengő illatokra és hangulatra.

A régi dolgokra való emlékezéssel mutatunk irányt a jövőnknek. Aki meg tanulja a múltját elfogadni, az, az ember szeretni fogja a jövőjét is.

Laciba