Gondolatok

Leszögezem, nem vagyok templomba járó ,és nem vagyok hívő ember, ami ne jelenti, hogy ne tiszteljem mások ebbéli elhívatottságát.
Szinte minden évben a karácsonyi ünnepek előtt, ha tudok, elmegyek a közeli katolikus templomba, ahol leülve összegzem az elmúlt évet.
Nem imádkozom, de rendet teszek a fejembe, felidézek mindent, ami valamilyen módon befolyásolta az életem e szakaszát.
Volt már rá példa, hogy a plébános úr rákérdezett, hogy tud - e segíteni?
Nem, nem kértem a segítségét, mert a megélt dolgokat magamnak kell rendszerezni, magamnak kell megoldást találni a meg nem oldott problémákra.
Igen, kicsit megilletődve ülök, mert a hely szelleme nagyon is megérint, valaha azt tanultam és érzékeltem a szüleim által, hogy a templomnak külön varázsa van.
Pedig ők sem voltak hívők, de tisztelettel beszéltek a vallásokról és mindég egy kis áhítattal mentek be, ha az elhunyt rokonokért misét mondtak. Az iskola alsó tagozatában még magam is jártam hittanra, kötelező volt és még sem volt kötelező, mert a templom plébánosa nagyon felvilágosult ember volt. Elnézte azt is, ha valaki "lógott"vagy esetleg valakinek nem vették jó néven a szülei, hogy oda kellett járnia a gyereknek.
A magányomba sokat eszembe jut régmúlt. Mit is hagytam ki, mit is csinálnék ma másképpen, mi az, ami nagyon fájdalmas volt és mi az, ami sok örömet okozott?
Az utóbbi dolog volt a több, sok szép emlékem maradt és arra is rájöttem, hogy nem változtatnék semmin, úgy volt jó minden, ahogy megéltem. Boldog gyermekkor, sok játékkal és gondtalan évekkel, egy nagyon tartalmas fiatalság, amikor már a felnőttes dolgok foglalkoztattak, nagyon jól választott szakmai karrier, mert a hobbim volt a munkám.
A sokévi tanításom alatt rengeteg visszajelzést kaptam, hogy örömmel csináltam/lom/ amit csináltam/ok/. Mozgalmas, dolgos évek vannak mögöttem és a gyermekeim születése nagyban befolyásolta az elmúlt harminc évet, hogy az unokám születésével egy csodálatos időszak kezdődjön, ami tart még ma is.
A hűvös templomba ülve elgondolkodtam milyen lett volna, ha gazdagabb lennék? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lenne jó a sok pénz, de nem jellemző rám a kapzsiság és a kivagyiság és így arra jutottam, hogy jól van ez így. Amim van mindnet magam teremtettem elő, minden fillérért megdolgoztam és nem hullott az ölembe semmi.
Amit keresetem minden alkalommal be tudtam osztani, amit most kapok abból is megélhetek.
Nem biztos, hogy a jövőben is így lesz, de bizakodó vagyok.
Egy valamire nagyon büszke vagyok, a jó humorom soha nem hagy el, néha az ember padlót fog, de jó kedvvel és bizakodással ki lehet lábalni sok mindenből.
Ennek köszönhetően annyi önbizalmat szereztem, hogy ne értékeljem túl magam, de ne is legyek kishitű azzal kapcsolatban, aki vagyok.
Az emberi kapcsolataimat nagyon pozitívan tudom kezelni, még akkor is, amikor éppen valakivel fasírtban vagyok, mert a következő pillanatban már én köszönök előre és felejtve van minden rossz.
Azon is gondolkodtam az Isten házában, hogy miért is vagyok itt, miért pont itt teszek a fejembe rendet?
Talán hívőnek kellene lennem?
Nem!
Nem azon múlik a dolog, hogy hiszek - e valakibe vagy valamibe, a dolgok a lelkembe dőlnek el és a fejembe.
Ám, jó dolog bent ülve, csenden gondolkodni és kikapcsolni a külvilágot.
Nem tudom, mit éreznek azok, akik ide járnak imádkozni, de mikor kimegyek mindig olyan mintha feltöltöttem volna magam valamilyen érzelmi dózissal.
Nem tudom, mit érzek, csak azt tudom, hogy egy év múlva ismét el kell jönni ,és el is jövök.