Karcsi

A hatvanas, hetvenes évek elmaradhatatlan „kelléke „volt a városnak, egy kocsit maga után húzó ember, aki, reggelente nyakába vette a várost és csak este tette le a kocsiját. Még megvolt a hajóállomás, még napi rendszerességgel jártak a hajók a Tiszán, vitték és hozták az árusokat és az árukat. Csütörtökönként a nagy piac alkalmával négy órakor már a hajóállomáson várta a Tiszaroffi kofákat, megpakolták a kocsiját jóféle gyümölcsökkel, zöldségekkel, ő pedig elhúzta az árut a város közepén található piacra, vagy a Csarnokokhoz. Nehezen járt, az egyik lábán gyerekkora óta egy egyedi gyártású ortopéd cipőt hordott, délcegnek sem volt mondható, ha púposra meg volt pakolva a kézi kocsija, szinte nem is látszódott ki mögüle. A sokévi kuli munka azonban hatalmas erőt adott a kis növésű embernek, soha nem utasított vissza fuvart, soha nem borította fel az áruval megrakott kocsit, az e féle fuvarozásnak ő volt a mestere. A fizetség nem volt sok, néha áruval fizettek a nénikék, ám ennek is volt jó oldala, mindég friss primőr árut kapott, rögtön a fáról szedve, a földből felszedve, pirosan és zölden kapott mindent. Többen is voltak, akik ilyen szerkezettel fuvaroztak, de neki törzsvendégei voltak, olyanok, akik csak kizárólag az ő kocsiját vették igénybe, akkor is mikor a piacra és akkor is mikor a piacról a hajóállomásra szállítatták az árujukat. Bizalmi állása volt, olyan, mint a borbélyé, az úton beszélgetett az árusokkal, bár jobban belegondolva, ők beszéltek, Karcsi pedig jókat hümmögőt, vagy éppen a fejét rázva nemtetszését fejezte ki. Megismerte megbízói életét, tudta kinek mikor született unokája, kinek mikor halt meg a közeli rokona, és tudta, hogy ki, kivel veszett össze az elmúlt hétben, míg nem találkoztak. Bizalmasa volt ő mindenkinek, mindég zárva tartotta a száját mikor valaki a szomszédjáról kérdezte, vagy akart pletykát hallani. A hét köztes napjain a bútorbolt előtt dekkolt Ő is akár a többi kulis, nehéz munka volt a bútorszállítás, de itt sem panaszkodott sosem. Nem volt italos, így több munkája is volt, mint a kollégáinak, akik néha, néha mikor pénzhez jutottak igen csak sűrűn látogatták a Bíróműveket, a Hatos kocsmát, vagy a Nyezegát, mikor merre vitt az újuk és a fuvarjuk.

Tavasztól - őszig csak ritkán volt esős napja, amikor a nagy zuháréban nem tudott szállítani ,a telet viszont nem szerette ,akkor otthon kellett dekkolni ,kevés volt a munka ,és a havazások miatt sem nagyon tudta húzni a kocsiját . Ilyenkor reparálta meg a szerkentyűjét , a kerekeket be zsírozta ,a törött léceket kicserélte ,a hámot amivel rásegített a kocsi húzására lecserélte újra . Nagy ritkán vállalt tüzelő szállítást , bár volt feltehető oldala is a kocsijának ,ám nem sok szenet tudott úgy elhúzni ,hogy ne guruljanak szerte szét az úton .Igényes volt ,annyit szeretett a háznál lepakolni amennyit az indulási depóban felpakolt .Ebbe nem ismert pardont ,mint ahogy a kialkudott díjat sem változatta meg csak azért mert egy kis kerülőt kellett tenni az útjavítás miatt . A régi idők ismerője ,mint ahogy  Sőre Pista , vagy az Ólom madár  nevezetű kollégái is  voltak .Igen ,ők már a múlt ,Karcsival  viszont nem rég találkoztam a városban .Kicsit karcossá vált az arca ,kicsit meggörnyedt a tartása ,de a járása és a jó kedve a régi .  A kocsiját már rég nem húzza ,nagy a forgalom , nem figyelnek rá  és egy baleset  alkalmával azt javasolták ,hogy ne kockáztassa a testi épségét .Karcsi egy ikon ,aki valaha meghatározó fuvarozója volt a városnak ,most pedig ,egy ember a sokadalomban .A fiatalok már nem ismerik ,az idősebbek pedig, messziről üdvözlik . Mindenki Karcsinak hívta ,hívja ,de senki, vagy csak nagyon kevesen ismerik a vezeték nevét .

Karcsi a kulis.

Megtiszteltetés, hogy ismerhetem.