Képek és gondolatok.

Lipcsében készült képeket nézegetve ámuldoztam, és közben azon gondolkodtam, hogy mi, mért itt tartunk ott, ahol tartunk. Mikor a galéria végére értem megkaptam a választ is az aggodalmamra és a fel nem tett kérdésemre, azért tartunk itt, mert nem jó sáfárkodunk, a ránk bízott dogokkal. Az oktatás terén /is/évtizedekkel vagyunk elmaradva a nálunk nyugatabbra működő iskoláktól és szakképző helyektől. Kezdésnek egy öltöző képét láttam, minden csillogott, minden csupa csempe és tükör, semmi folt a falon, a földön, minden olyan, mint egy XXI. századbeli öltözőnek kell lennie. A mi valóságunk. Munka végeztével mit lehet látni? Levizelt ülőkék, eldugult piszoár és WC, tocsogás a mindenféle lében, toalett papír sehol, tükör sosem volt, a csap telepek leszerelve és a falakon mindenféle foltok. Pedig, ott is, itt is diákok használják a toalettet és öltözőt, és még is, micsoda égbekiáltó különbség. Másik kép. A tanműhelyben olyan tisztaság és rend uralkodik akár egy laboratóriumban, az eszközök rendben, a tárlókban, a tanfalak külön megvilágítva és sehol egy melléktermék, ipari hulladék a földön. Minden modern gépekkel készül és minden a régi technológiákra épül, nem esnek hasra a modern tudományoktól, beépítik azokat a meglévő jó és működő régi dolgokba. Ellentéte itthon. Sötét és túlzsúfolt tanműhelyek, régi technológiák régi szerszámokkal és régi felfogásban elkészített valamik, amiket csak nagy jó indulattal lehet jónak titulálni. A jó dolgokat, amik régóta működnek képtelenek vagyunk az újdonságokhoz csatolni és beépíteni, vagy, mert nincs rá kapacitás vagy, mert valakik elavultnak titulálják és hasra esnek a modern dolgok előtt, de legfőképpen, nincs rá pénz. Itt talán meg is állnék, mert nincs értelme további hasonlíttatásokra, a képeket viszont érdeklődve és ámulattal nézem, na, nem ájulok el a nyugati dolgoktól, de ami szép és jó az, az, aminek látszik. Hegyeshalomnál a kezünk ismét abba a bizonyos bilibe ér, és visszacsöppenünk a magyar valóságba, és álmodozunk még tízen évekig, hogy akkor ismét a lemaradásunkat sirassuk. Nálunk valamikor, valahol elcsúszott a szakképzés, mindent az irodákból szeretnénk elérni és irányítani. Azért is vagyunk balekok, mert olyanok kezébe adjuk megoldás kulcsát, akiknek semmi keresni valójuk a szakképzésben. Olyan emberek szeretnék megoldani a szakképzést, akik nem értenek hozzá, nincs rutinjuk és szakmai tapasztalatuk. Akik soha nem dolgoztak az élet sűrűjében, alkotó emberként soha nem készítettek semmit. Íróasztal mellől szeretnék azokat a dolgokat megcsinálni, amiket a tapasztalat útján kellene, elméleti síkon azonban másképpen működik minden. Néha meg kell hagyni a régi dolgokat, azokat kell tovább fejleszteni és néha a visszalépés lehet az előre haladás útja, nem kell félni a már megtapasztalt dolgoktól. Viszont bátran kellene az új dolgokhoz is nyúlni és viszonyulni, bízni kell a gyakorlati tudásban, akkor a friss tudás is a haladást és a tovább lépést fogja szolgálni. Nálunk valahol mindég elfolyik a pénz, mire oda ér ahová szánták már csak valaminek a töredékét valósítjuk meg az eredeti elképzeléseknek, Megvesszük egy gyártósornak a közepét, majd azon meditálunk, hogy nem hatékonyan működik, pedig mi olyan szépen elterveztük. A diákok, de legfőképpen a családok látásmódján kellene változtatni. a diákoknak fel kellene nőni a feladatokhoz, hiszen ha egy szakmát választ valaki, akkor joggal feltételezhetjük, hogy szereti is, amit vállalt. A családoknak viszont a szakma becsületét kellene elismerni és elismertetni, ne a saját fájdalmát akarja a szülő a gyermeke taníttatásával kompenzálni, hogy olyan iskolába járassa a gyereket, amihez nincs kedve és tudása. A jó szakmunkásokat a családok adják és /rossz szóval /termelik, ki és ha egy diák azt csinálja, amihez kedve és tudása van, akkor válik belőle jó szakmunkás, olyan, aki a kezében hordozza a jövőjét, a jövőnket. Talán valami megindult a képeken látott szép dolgok irányába, most már csak türelmesen végig kell járni az elkezdett utat, és olyan emberekre bízni a folytatást, akiknek a tapasztalat az erősségük. A rendeltetésének megfelelően felhasználni a pénzeket és a szakmai színvonalat is olyan magasra emelni, hogy a régi dolgok megférjenek az friss ismeretekkel, a tapasztalat segítse az új dolgok megismerését. Nem becsülöm le a mi dolgainkat, és nem istenítem a tőlünk nyugatabbra látható dolgokat, csak eszembe villantak a leírtak, amikor képeket nézegettem.