könyv

Ülök a polcon. Fekszem a polcon. Kihúzták mellőlem a regényt. Egyedül az adott vigaszt, hogy őrajta nem volt puha, bordó bársonyborítás, mint énrajtam. A gazdám varrta, mikor még megbecsült. De az már régen volt. Évek óta nem lettem kinyitva. Porosodom. A szövet úgy beszívta a port, hogy viszketnek a betűim. Egymásba folynak, mert rám ömlött egy deci kóla. A gazdám megijedt, amikor ezt meglátta. Felkapott, letörölt, és hullajtott egy-két könnycseppet - talán csak a látszat kedvéért, de igencsak jólesett. Meghatódtam. Én is csepegtettem magamból a kóla-könnyeket. Újabb évek teltek el. Egyszer betuszkoltak egy bőröndbe, de mint a madárlátta kenyérhez, hozzám sem ért senki. Gazdám hazatérte után elfelejtett kivenni a bőröndből. Következő nyáron talált rám, amikor újabb nyaralásra ment. Ahogy észrevett, szívéhez kapott, de már nem hatódott meg elhanyagolt állapotom láttán. Megpaskolta egy kicsit bársony borításom, és visszatett a polcra. Megint ülhettem a sok regény között. Mellőlem költöztek ide-oda a könyvek, de én nem mozdultam a következő években sem. Annyira azért nem bántam. Tudtam jól, hogy bennem sokkal több lakozik, mint bármelyik vadonatúj vagy éppenséggel tiszteletreméltóan antik és „különleges” könyvben. Én nem unatkoztam egy percig sem. Önmagamba másztam és elmélyülten olvastam. Egy nap - éppen szenteste - elfeledkeztem magamról és nagy robajjal eldőltem, mivel a mellettem levő könyv nem volt a helyén. Gazdám éppen azt olvasta hatalmas, puha karosszékében - egyedül. Felrezzent a zajra és rám tekintett. Elgondolkodott, majd becsukta a legújabb bestsellert anélkül, hogy megjelölte volna hol tart és odalépett elém. Állt még ott csendesen pár percig, majd végre felém nyúlt. Jólesett gyengéd érintése. Először azt hittem, csak visszaállít a helyemre, de nem: kezébe vett, magához szorított, odavitt a karosszékhez és kinyitott. Könyvjelzők tömkelege zsúfolódott belém még sok-sok évvel ezelőtt, amikor gazdám megbecsült tulajdona voltam. Ő azonban nem azokkal foglalkozott, hanem fellapozott Máté evangéliumánál és elkezdte olvasni mindkettőnk kedvencét: a karácsonyi történetet. Így történt, hogy azon az estén végül egyikőnk sem volt magányos. Mikor befejezte - nem csak azt a néhány fejezetet, hanem az egész evangéliumot - elmosolyodott és az asztalra tett. Többet soha nem kerültem vissza a polcra. Azóta minden nap elolvasnak belőlem néhány oldalt.