Kopasz tél

z elmúlt évtizedben kicsit átrendeződött a természet, a klímaváltozás sok furcsaságot eredményezett és eredményez az élővilágban. Igazság szerint most vastag hótakarónak kellene borítani a fákat, növényeket, a tájat, de nem így van, minden csupasz, a szürke végtelen árnyalata uralja Tisza partot is. A minden napi sétáim azonban az eső és a sár miatt sem maradnak el, a kutyám a közelembe bóklászik, magam pedig érdeklődve figyelem a természetben található barátaim életét, életfunkcióinak változásait. A Tisza ilyenkor is, maga a csoda, a víz nyári sárgás színét a zöldbe nyúló árnyalat váltotta fel, a víztükör sima felületét csak a vadkacsák és a kormoránok úszkálása töri meg. Van olyan fa, bokor amit közel negyven éve ismerek, negyven éve kísérem figyelemmel az életüket, a fejlődésüket, növekedésüket és sajnos a kihalásukat is. A parton avartakaró fogad, a színüket vesztett lehullott levek az elkövetkező időben majd táptalajként fognak szolgálni a növényzetnek. Az első barát akivel szembe találkozok, a Nagy Fehér Főnök, hatalmas törzse van, az ágakon már alig található levél, viszont a fa ruhája, szép fehér, itt, ott szürkés barna foltokkal tarkítva pompázik. A magasból méltóságteljesen tekint az arra járókra, büszkén húzza ki magát, tudván, hogy a parton nincs nagyobb és terebélyesebb fa, csak ő. Az árnyékában meghúzódó bokrok büszkén vallják nagy testvérüknek,szeretik mert a hatalmas fa segítségével nagyon sokáig megmaradnak a színes leveleik. Pár méterrel tova haladva, sajnálattal látom, hogy a V – alakú fának/Veronka / valaki letörte az egyik oldalágát, hatalmas seb éktelenkedik az oldalán ami már korhadásnak is indult. Közben a kutyám a vízparton állva lesi a repkedő kacsákat és a víz mélyéről felbukkanó kormoránokat, néha bele, bele mártogatja a lábát a vízbe, de bele menni nem mer, túl hidegnek találja még a Tiszát. A hetvenes évek közepétől követem figyelemmel a barátaim életét, sajnos Veronka mellől már kihalt a part famatuzsáleme, valaha Őszapónak neveztem el mert hófehér és nagyon ráncos volt a törzse, a háncs néhol rongyokban lógott róla, rengeteg leszáradt ág hevert körülötte. Egy nyári vihar döntötte ki a homokos talajból, a nagy árvíz vitte tova a vízeben a vízen. Kopp, Kopp, Kopp, kopácsolás hallatszik a közelből, úgy hallom, hogy nagy munkában van a harkály koma, csak Fadoktornak nevezem mert sok élősködőtől szabadítja a parti fákat. Akkurátusan járja kőrbe a fák törzsét és csipegeti ki a férgeket, bogarakat. A volt hajó állomáshoz közeledve már nagyon a lábam elé kell figyelni, az avar között sok gomba búvik meg, némelyik olyan mint egy hatalmas sütőlapát. Nem kellene vigyázni rájuk mert némelyikük már a fák törzsére is rátelepedett és ott élősködve szívják el a táplálékot a fáktól. Ám, nem jó beleavatkozni a természet dolgaiba, majd el rendezi ő maga az élet nagy dolgait, a fákat viszont sajnálom, mert mostanában sok olyan fát látok aminek lehullott a kérge. Valamilyen fertőzés támadhatta meg a kedvenceimet, nem sok esélyt adva nekik a hosszú életúthoz. Nem régiben egy nagy szélvihar rohant végig a parton és az egyik kedvenc fám / Balerina/sajnos nem bírt a természet erőivel és rádőlt egy mellette terebélyesedő testvérére. Amikor arra járok, minden nap hallom a sírását, hiszen, már a legkisebb fuvallat is fájdalmas hajlongásba kényszeríti. A kutyám is meg áll, néz fel és nem érti, miért is sír a nádszál vékony fácska. Hiába, hogy még tart a tél, a bokrokon hangosan veszekednek az itt maradt madarak, persze, lehet, hogy csak csacsogva pletykálnak és megbeszélik az élet nagy dolgait. Nem ijedősek, hozzá vannak szokva az emberek közelségéhez, a horgászok suhintgatásához, a rohangáló kutyákhoz és a kutyákat sétáltató gazdáikhoz. Nem bántja őket senki, néha leszállnak a vízre és hörpintenek a friss itókából, vagy csak lepocsolják magukról és tollazatukról az út porát . A levegő még vág, de már érződik a tavasz közeledte is, a gátoldalt borító fűnek és a környezet növényzeteinek is megváltozott az illata, olyan másabb, olyan életvidámabb lett. Hallani, hogy lesz még hideg is, de a kikelet nem sokára bekopogtat és követelni fogja jussát. A sokszínűségével és a finom illatok eljöttével jelzi, ismét tavasz lesz.