Madárlátta

Dudált a gyár, és tudtam, hogy nem sokára madárlátta kenyeret ehetek, olyat, aminek nagyon különleges volt az íze, mert az édesapám táskája rejtekéből került elő. és mert a dolgozóját is megjárta. Imádtam azokat az ízeket, melyeket édesapám hozott vissza, haza, olyan ízek és kincsek voltak ezek melyeket az ember sosem felejt. Ma is érzem a zöld cukor ízét, amit valamiféle védőételként kapott a Járműjavítóban a fater/így hívtam/ és hiába hozott haza minden nap ugyan olyat, mint előtte ,soha nem tudtam megunni. Így voltam azokkal az ételekkel is, amiket a táska mélye rejtett, legyen az a legegyszerűbb zsíros kenyér, annak olyan íze volt, mint a legnemesebb szaláminak. Szegények voltunk és nem dúskált a fater sem az étkekben ,úgy is mondhatnám ,hogy nagyon egysíkúan étkezett ,pedig kemény fizikai munkát végzett. Előbb a reszelő vágóban volt köszörűs, majd mikor az megszűnt és jöttek az orosz diesel mozdonyok, átképezte magát mozdonylakatossá. Kis növésű ember volt hatalmas erővel és még hatalmasabb szívvel és lélekkel, nem emlékszem, hogy haragudott volna valakire is. A tabáni focipályán, vagy "Tulán" a Zagyva másik partján a kiserdőben is jelzett az a bizonyos biológiai óra, és bár mit is csináltam mindent eldobva farka felvágva rohantam a fater elé .Ideje sem volt leszállni a kerékpárjáról a kezem könyékig a táskájában kotorászott,és jó érzékkel tapogatta ki a MADÁRLÁTTA ENNIVALÓT. Azt hiszem nem volt olyan nap, hogy ne hozott volna valami "maradékot" és most utána gondolva szinte látom magam előtt, hogy a legfinomabb falatból is hagy egy falásnyit. Amikor beteg voltam azok a falatok segítették a gyógyulásom és mikor valami oknál fogva búsnak éreztem magam szinte kivirult az ábrázatom mikor lenyeltem a kis madárlátta falatkát. Ugyan olyan vehemenciával ettem meg azokat az étket is, amit a bográcsba főzött ,mert nagyon tudott főzni is, és olyan finomakat ,hogy a hetedig szomszéd is megnyalta mind a tíz ujját, ha evett a apa paprikás krumplijából. Tőle tanultam meg, hogy ha figyelünk, a természet miden félé jóval ellát bennünket, csak tudni kell ismerni és szeretni amit ad és elébünk tesz. Hagyma leveléből és különféle bogyókból teát készíteni, és uram bocsá a béka combot sárba megsütni, a kisebb halakat szintén ugyan azon módszerrel elkészíteni. Nyárson készíteni a pirítós kenyeret, vagy kukoricát sütni a nyársboton. Rengeteg trükköt ismert, mert figyelte a természetet és csak olvasta a lehetőségeket, amit a táj és a víz nyújtott. Meg tanultam hálót fonni és horgot kötni, tudtam karikás ostorral hatalmasat pattintani is, bicskával fűzfa sípot faragni, és a fa kérgéből erős kötöző anyagot készíteni. Mégis ,a madárlátta finomságok és ízek azok amiket soha nem fogok el felejteni, még ma is mikor dudál a gyár szinte mehetnékem van a fater elé ,hogy könyékig kotorászhassak a táskájába . Sajnos, már 37 éve nem tudtam egy falatot sem lenyelni abból, amit a táska mélye rejtett.