Mikulás

Csengettyű

Homlokát a hideg üvegnek nyomva gyönyörködött a sűrűn hulló hó különleges alakzataiban. Az orra teljesen eggyé vált az üveggel, csak a száján tudta venni a levegőt, de a hóesés látványa teljesen lenyűgözte, még azt sem hallotta, amikor az édesanyja vacsorázni hívta. A hó esést figyelve szinte hallja a nagymamája hangját.

• Látod kis unokám, Holle anyó egyik szolgálója rázza a dunnákat, azért hull a hó.

Búgó, meleg hangja van a mamának, ő mindenre tud valami frappáns magyarázattal szolgálni, szinte belemondja az embert a mesébe, mintha ott lenne Holle anyó kertjében. Messziről jövő csengő hang töri meg a némaságot, a szomszéd bácsi jön haza, ilyenkor télen a kocsikerék helyére szántalpat szerel, a két ló nyakára száncsengő kerül, annak a hangját hozza a szél. Elmélázva azon mereng, hogy talán a Mikulás is ilyen szánon érkezik? Csilingelve, ajándékoktól roskadozó hatalmas batyu kandikál majd ki a kocsiderékból? Régen tudja már az igazat, de olyan jó beleélni magát a Mikulás legendájába. A bakancsot ki tisztítva az ablak párkányra tenni, és várni, hogy mikor jön a nagy szakállú, és milyen ajándékkal lep meg. Pár éve még nyiladozó értelemmel ugyan így, az ablakba könyökölve várta, hogy meghallja a csengő hangját, ám minden alkalommal elkerülte a találkozót a piros ruhás, fehér szakállú emberrel. Reggel a saját ágyában ébredt és az első pillantása az ablakpárkányra esett, örömmel látta, hogy a bakancsából hatalmas mikulás csomag kandikál ki.

• Hurráááá! Itt volt a Mikulás, nem felejtkezett meg rólam!!!!

A szülei mosolyogva mesélték, hogy a nagy várakozásban elaludt, a Mikulás nem keltette fel, de az ajándékot itt hagyta. Most, hogy tudja a titkot, ugyan olyan izgalommal készül és álmában most is a Mikulás száncsengőjének a hangját várja. Reggelre a szülei a bakancsába varázsolják az eddig dugdosott ajándékot, de ugyan olyan lelkesedéssel ugrik ki az ágyból, hogy kibontsa a csomagot. A konyhából a kemence felől frissen sült kalács illata kúszik a szobába, ezer illat közül is felismeri a mamája sütötte kalácsok illatát. Egy hatalmas bögrében pedig, frissen főtt habos kakaó várja, hogy megigya. Mielőtt azonban asztalhoz ülne, kihasználva a sürgés, forgást, a szüleinek és a nagymamájának készített ajándékot az ablakba teszi. Mindent saját kezűleg, nagy szeretettel készített. A két kezével rajzolt és kivágott, festett és faragott, hogy időben meg legyen , néha úgy nézett ki mint a piktorok akik a szobáját festették. A homlokát „sütő „ hideg ablaküveg zökkentette vissza a valóságba, a leheletétől a jégvirágok eltűntek az ablaküvegről, kint, az udvaron még mindég nagy pelyhekben hullott a hó. Mintha kilométerekről csengene a fülébe az édesanyja vacsorára hívó szava, a múltból lassan vissza zökkent a mába,izgalommal indult vacsorázni. Még délelőtt eltervezték az édesapjával, hogy vacsora után kimennek és építenek egy hatalmas hóembert, délután előkészítette a seprűt, a széndarabokat a fazekat és a répát is, hogy estére, csak görgetni kelljen a friss havat.