ősz

ÖSZ

 

Ha a rozsdás lombú hegytetőkről vattafényű ködleányok settenkednek elő, hogy a lustán elnyúló völgyek ölébe hajtsák fejüket.

Ha a prés torkából édes must csorog.

Ha a játszi szellő pianissimója vad furiosóvá válik, ha zúgó szelekkel nyargaló záporok itatják a szomjas földeket.

Ha lassú ökörnyál úszik el ablakod előtt. Ha nem kóborolhatsz a mély avarban szűk ösvényeken gombát kutatva, mert bezárnak a zord esők.

Ha a kunyhók falán hervadni kezd a repkény és az utak mentén vetkőznek már a fák, ha a hegy ormán átbukó reggeli nap bíbora hunyorítja szemed. ha a fürgén surranó gyík álmos lassúsággal keresi a kövek melegét,

Ha a zöld nyugtató hatalmát a rőt piros, a rozsdabarna és a fáradtságra veszi át.

Ha a kora reggeli madárfütty trillái bágyadtabbnak tűnnek.

Ha ablakod szegletében meg-megjelenik a csillanó dér.

Ha az éjszakai csendet hűs szellő döngicsélése kíséri.

Ha a hátramaradt fürtökön ezüstösen csillog a harmat.

Ha a bágyadó napsugárnak veted hátad, hogy ellopd tőle az elköszönő meleget, s ha irigy pillantásokkal kíséred a meghalásba való belenyugvás misztikus csodáit, tudhatod. …..........Itt van az Ősz.

A Szent Mihály útjára csakúgy beszökik mint itthon, előreküldve jelzéseit s régen látott áhított vagy nem-szeretett vendégként bekéretődik mindennapjainkba.
Engedjük, vagy nem engedjük, megérkezik!

Én magam hitet szeretnék tenni mellette, régi barátként és legszeretettebb évszakomként köszöntöm. 
Kutatom: miért is?
Miért nem a fiatalság, a megújulás, az újjászületés szimbólumát, a sertepertélő tavaszt? Miért nem az életet érlelő a pihenést, nyugalmat, az élményeket adó nyarat? Miért nem a szűzi fehérséggel mindent bevonó, tisztaságot hirdető, liturgikus ünnepeivel kedvesen feldíszített telet szeretem?
Miért éppen az Ősz az, amely elmúlásra figyelmeztető jeleivel és nyomában járó csendes-csodálatos világával az Időre irányítva figyelmemet vált legjobb barátommá?
Talán éppen ezért!
Mert figyelmeztet, mert néma felkiáltójelként elém tornyosul, mert lassú ritmusával megállíthatatlannak tűnik. Mert, a még hátramaradott ajándékot az ölembe szórja, mert az élet utolsó, ám meg csodálnivaló jeleit festi a soha ilyen azúrkék égre. Mert örökké az elmúlás körül toporgó, kutató ismereteink bővüléséhez ad megannyi újabb és újabb adalékot, amit aztán vagy észreveszünk, vagy sem, de amelyek törvényszerűek s ettől tán még érdekesebbek.
Megöregedni nem más, mint ősszé válni. A csodák, melyeket az élet fukar tenyeréből kapartunk ki magunknak már elmentek mellettünk. A belenyugvás szent erénye mind több helyet kér és kap bennünk. Nem megalkuvás ez de egyfajta bölcs szemlélet, amelyet az elkerülhetetlenség mákonya helyett a megcsodálnivaló szépség flastromával kell díszítenünk.
Az elmúlás rítusa, nézd csak meg közelebbről! Nem elrettentő, nem visszataszító, korántsem ijesztő. Irigylésréméltó. A fokozatosság, csendesség megállíthatatlan törvénye az úr. A megtorpanni akarás erőlködésétől fáradt lélek renyhesége, elfedi előled a szépet.

Ne az elmúláson keseregj, hiszen életed tele van megélt, feledhetetlen boldogsággal, amelyről mégis oly könnyen elfeledkezel. Amelyet örökké magadban hordozol, vágyaiddal, emlékeiddel, melyek régmúlt őszök lápos szövevényében rejteznek, és a reményeket, melyek a jövő ingatag futóhomokján várják eredésüket.

Álmodd vissza szerelmeidet melyek megszaporították szívverésedet, csókokat, melyek megperzseltek, simogatásokat, melyek megcsendesítették háborgó-lázongó énedet, szavakat, melyek új utat mutattak neked. Színeket, melyek szétterülnek köddé váló emlékeiden, dallamokat, melyek körülfonták lélek-étvágyadat, arcokat, melyek elsüllyedtek, de amelyeket örökké fiatalnak, gyermekinek látsz. Tájakat, melyeket a szerelem sodort eléd, és tájakat, amelyek a szerelemtől sodródtak feléd.
És lásd az őszt!
A horhosokat az öbleikben búvó mustok fanyar illatával, a zúgó patakot groteszk táncot járó rákok vonagló potrohaival. A Tiszát, sárgás - zölden csillanó mélységeivel. A Mátrát, havas fejű csúcsával, az alföldet, naplemente-díszített sivatagjával. Eltemetetteket, frissen születetteket, életet, halált, elmúlást, ígéretet, váratlanságot, döbbenetet, félelmet, mely görcsbe szorítja lelkedet és felsejlő reményeket, melyek megédesítik a monoton szürkeséget.

Megjött az ősz!

Élj vele, szeresd, szokd meg suta ritmusát, add oda neki magad.
Egyszer úgyis az ő gyermeke leszel!