Pedzi

Legendás emberek

Az írás olyan hétköznapi emberekről szól, akik köztünk éltek, vagy élnek ma is. Ők azok, akik semmi különlegeset nem csináltak, csak élték hétköznapi életüket. A leírtak saját élmények. 

Pintér Géza /Pedzi /a dobok mestere

 A régi időkben, a városban sok zenés szórakozóhelyen tudott kikapcsolódni a munkában megfáradt ember. Ilyen volt a Halászcsárda, Kis-Tisza, Nagy-Tisza, az Alföldi étterem, a Béke étterem, hogy csak egy párat említsek. A város szívében volt a Kádár /Tünde/cukrászda, ahol a  hétfői nap  kivételével minden délutántól, hajnalig  tartó szórakoztató zene szólt. Egy bárzongorista és egy dobos szolgáltatta a háttérzenét a betérő vendégek számára. A dob felszerelés mögött ült Pintér Géza, vagy, ahogy a városban mindenki ismerte, Pedzi.
Pedzi, 1939. március 21. született Szolnokon. A  Sípos téri iskolában /Tabáni Műegyetem/végezte a tanulmányait. Ifjú titánként Dobos Zoltántól ismerte és tanulta meg  a dobolás tudományát. Szorgalmas tanítvány volt,  gyorsan tanult, fiatal kora ellenére  kivallóan forgatta a dobverőket. Tizenévesen ismerkedett meg  a Bergendy testvérekkel, akik akkoriban a Verseghy gimnáziumba tanultak és egy zenekar megalapításának gondolatával foglalkoztak. Velük kezdődött  Pintér Géza zenész pályafutása. A Móricz ligetbe volt a törzshelyük, itt játszottak, itt próbálgatták zenei tudományukat hasznosítani, a zenekarukkal, az akkor  divatos tánczenét játszották. Közben, Halász mesternél, a Mária úti autó–motorszerelő műhelyben sikeresen levizsgázott, mint motorszerelő. Ez idő alatt tette le zenészszakon a „C”kategóriás vizsgát is. Nem sokkal később már a nagyok között emlegették a nevét, ismét vizsgára jelentkezett, és  a legmagasabb „A” kategóriát jelentő vizsgát is kitűnő érdemjeggyel abszolválta.  Amikor a Bergendy zenekarral megszűnt a kapcsolata, 1960-ban  megismerkedett az akkor érettségizett és Szolnokon zenélő Illés Lajossal, a későbbi nagynevű ILLÉS zenekar alapítójával.  A zenekar felállása, a zongoránál Illés Lajos, a doboknál Pintér Géza, egy békéscsabai fiú, Bárfalvi Géza szaxofonozott, a  szolnoki illetőségű fiatalember, Munkácsi Pista volt, aki trombitán játszott. A Sport cukrászda kerthelyiségében játszottak. Hatalmas bulikat csináltak, a fiatalok szerették a zenéjüket, szinte minden este teltház előtt játszottak. Pintér Géza a hatvanas évek elején abban házba járt  udvarolni, ahol a Hangszer bolt volt, és egy ott lakó lányt vett feleségül. Imádta a zenét, és a hangszerét, mindent a zenének a zenélésnek rendelt alá, még a házasságkötésének időpontja egy hétfői napon volt, ugyan is akkor volt szünnapja, a hétfői napokon nem volt zeneszolgáltatás a szórakozóhelyeken. Innen az ismeretségünk, naponta hallottam gyakorolni. Akkoriban már fiatalabb tanítványai is voltak, de magával egykorúakat is tanított dobolni. Szerette, amit csinált, szeretett a fiatalokkal foglalkozni, ez egész életében végig kísérte.
A hatvanas évek közepén a Tisza–szálló zenekarában játszott. Akkoriban így állt fel a zenekar: Bendő Károly  szaxofonos, Argyellán László a bőgős, Létmán J a zongorista, a dobok mögött pedig, természetesen Géza ült. Egy kis kitérővel játszott, a budapesti Thália színház zenekarában is. Onnan  Jászberénybe, a Lehel szálló és étterem zenekarába vitt az útja, majd ismét hazatérve,  a Tünde cukrászda lett a törzshelye. Alkalmanként  más szórakozóhelyen is játszott, így a Bástya étterembe, ahol együtt zenélt Sándor Sanyival.  Majd egy kis ideig az éjszakai élet hírhedtté vált Thomas bárban  mutatta  meg, hogy milyen gyors és finoman biztos kezű virtuóza a dobolásnak. A Nemzeti étterem és a Múzeum étterem ismét egy, egy állomáshely volt a sokat játszó zenésznek. Innen ment el Békésre, Kollár István zongoristával alkotott egy dobos és zongorista párost.A Fazekas testvérekkel zenélt a legtöbbet ,bárhová vetette a sors velük minden alkalommal ott tudták folytatni ahol abba hagyták .
Bárhol játszott, ahol víz és hal volt  mindenütt kiélte a horgász szenvedélyét. Nagyon szerette a víz melletti csendet, amikor csak ő volt, Pedzi, és a halak.
Ifjúkori emlékezetemben úgy él, ahogy hajnalban ballagott hazafelé. Hátára vette a horgászfelszerelését, felült a kismotorjára, és irány a Kovácsi Holt-Tisza part, vagy a Holt-Tisza, esetleg a Tisza.  Nagy általánosságban, harcsára „vadászott”, ezt a halat tartotta magához méltó ellenfélnek. Sok kapitális hal kifogása fűződik a nevéhez.  Mi, fiatal suhancok a Zagyvára jártunk keszegeket fogni, hogy kora reggel, amikor kitolta a motorját, friss hallal járuljunk hozzá a horgászatához. 
A horgász szenvedélyéből adódik a Pedzi becenév is, a parton ácsorgók kérdezgették, hogy van-e kapás? PEDZI, PEDZI , volt a válasz. Így lett ő a város híres zenész horgásza, Pintér Géza, Pedzi.
Sok barátja volt, szinte mindenki ismerte,  ő is keresztnéven szólította városban lakókat.  Nagynevű zenészekkel zenélt együtt, a zene minden ágában otthonosan mozgott, sokat dolgozott, rengeteget éjszakázott, nagy kanállal falta az életet.   Sok alkalommal alvás nélkül élt egy héten át, a szórakozóhelyekről, alvás nélkül ment le a vízpartra . Az idő múltával megszűntek a zenés szórakozóhelyek, egyre többet élhetett a szenvedélyének a horgászatnak.  Sajnos nagyon korán felköltözött a nagy égi zenekarhoz. Ötvenöt éves korában érte a halál, és mily furcsa véletlen, március 21-e volt a temetése napja, mint a születése napja is.  

Most lenne 75 éves a város egyik híres zenésze, a nagy horgász, akit városszerte Pedzi-nek ismertek.

A régi dolgokra való emlékezéssel mutatunk irányt a jövőnknek. Aki meg tanulja, a múltját elfogadni, az, az ember szeretni fogja a jövőjét is.”

Laciba