Pintér Géza /Pedzi /a dobok mestere

Legendás emberek

Az írás olyan hétköznapi emberekről szól, akik köztünk éltek, vagy élnek ma is. Ők azok, akik semmi különlegeset nem csináltak, csak élték hétköznapi életüket. A leírtak saját élmények. 

Pintér Géza /Pedzi /a dobok mestere

 A régi időkben, a városban sok zenés szórakozóhelyen tudott kikapcsolódni a munkában megfáradt ember. Ilyen volt a Halászcsárda, Kis-Tisza, Nagy-Tisza, az Alföldi étterem, a Béke étterem, hogy csak egy párat említsek. A város szívében volt a Kádár /Tünde/cukrászda, ahol a  hétfői nap  kivételével minden délutántól, hajnalig  tartó szórakoztató zene szólt. Egy bárzongorista és egy dobos szolgáltatta a háttérzenét a betérő vendégek számára. A dob felszerelés mögött ült Pintér Géza, vagy, ahogy a városban mindenki ismerte, Pedzi.
Pedzi, 1939. március 21. született Szolnokon. A  Sípos téri iskolában /Tabáni Műegyetem/végezte a tanulmányait. Ifjú titánként Dobos Zoltántól ismerte és tanulta meg  a dobolás tudományát. Szorgalmas tanítvány volt,  gyorsan tanult, fiatal kora ellenére  kivallóan forgatta a dobverőket. Tizenévesen ismerkedett meg  a Bergendy testvérekkel, akik akkoriban a Verseghy gimnáziumba tanultak és egy zenekar megalapításának gondolatával foglalkoztak. Velük kezdődött  Pintér Géza zenész pályafutása. A Móricz ligetbe volt a törzshelyük, itt játszottak, itt próbálgatták zenei tudományukat hasznosítani, a zenekarukkal, az akkor  divatos tánczenét játszották. Közben, Halász mesternél, a Mária úti autó–motorszerelő műhelyben sikeresen levizsgázott, mint motorszerelő. Ez idő alatt tette le zenészszakon a „C”kategóriás vizsgát is. Nem sokkal később már a nagyok között emlegették a nevét, ismét vizsgára jelentkezett, és  a legmagasabb „A” kategóriát jelentő vizsgát is kitűnő érdemjeggyel abszolválta.  Amikor a Bergendy zenekarral megszűnt a kapcsolata, 1960-ban  megismerkedett az akkor érettségizett és Szolnokon zenélő Illés Lajossal, a későbbi nagynevű ILLÉS zenekar alapítójával.  A zenekar felállása, a zongoránál Illés Lajos, a doboknál Pintér Géza, egy békéscsabai fiú, Bárfalvi Géza szaxofonozott, a  szolnoki illetőségű fiatalember, Munkácsi Pista volt, aki trombitán játszott. A Sport cukrászda kerthelyiségében játszottak. Hatalmas bulikat csináltak, a fiatalok szerették a zenéjüket, szinte minden este teltház előtt játszottak. Pintér Géza a hatvanas évek elején abban házba járt  udvarolni, ahol a Hangszer bolt volt, és egy ott lakó lányt vett feleségül. Imádta a zenét, és a hangszerét, mindent a zenének a zenélésnek rendelt alá, még a házasságkötésének időpontja egy hétfői napon volt, ugyan is akkor volt szünnapja, a hétfői napokon nem volt zeneszolgáltatás a szórakozóhelyeken. Innen az ismeretségünk, naponta hallottam gyakorolni. Akkoriban már fiatalabb tanítványai is voltak, de magával egykorúakat is tanított dobolni. Szerette, amit csinált, szeretett a fiatalokkal foglalkozni, ez egész életében végig kísérte.
A hatvanas évek közepén a Tisza–szálló zenekarában játszott. Akkoriban így állt fel a zenekar: Bendő Károly  szaxofonos, Argyellán László a bőgős, Létmán J a zongorista, a dobok mögött pedig, természetesen Géza ült. Egy kis kitérővel játszott, a budapesti Thália színház zenekarában is. Onnan  Jászberénybe, a Lehel szálló és étterem zenekarába vitt az útja, majd ismét hazatérve,  a Tünde cukrászda lett a törzshelye. Alkalmanként  más szórakozóhelyen is játszott, így a Zagyva étterembe, ahol együtt zenélt Sándor Sanyival.  Majd egy kis ideig az éjszakai élet hírhedtté vált Thomas bárban  mutatta  meg, hogy milyen gyors és finoman biztos kezű virtuóza a dobolásnak. A Nemzeti étterem és a Múzeum étterem ismét egy, egy állomáshely volt a sokat játszó zenésznek. Innen ment el Békésre, Kollár István zongoristával alkotott egy dobos és zongorista párost.
Közben, egy új kapcsolatából két gyereke, egy lány és fiú született.
Bárhol játszott, ahol víz és hal volt  mindenütt kiélte a horgász szenvedélyét. Nagyon szerette a víz melletti csendet, amikor csak ő volt, Pedzi, és a halak.
Ifjúkori emlékezetemben úgy él, ahogy hajnalban ballagott hazafelé. Hátára vette a horgászfelszerelését, felült a kismotorjára, és irány a Kovácsi Holt-Tisza part, vagy a Holt-Tisza, esetleg a Tisza.  Nagy általánosságban, harcsára „vadászott”, ezt a halat tartotta magához méltó ellenfélnek. Sok kapitális hal kifogása fűződik a nevéhez.  Mi, fiatal suhancok a Zagyvára jártunk keszegeket fogni, hogy kora reggel, amikor kitolta a motorját, friss hallal járuljunk hozzá a horgászatához. 
A horgász szenvedélyéből adódik a Pedzi becenév is, a parton ácsorgók kérdezgették, hogy van-e kapás? PEDZI, PEDZI , volt a válasz. Így lett ő a város híres zenész horgásza, Pintér Géza, Pedzi.
Sok barátja volt, szinte mindenki ismerte,  ő is keresztnéven szólította városban lakókat.  Nagynevű zenészekkel zenélt együtt, a zene minden ágában otthonosan mozgott, sokat dolgozott, rengeteget éjszakázott, nagy kanállal falta az életet.   Sok alkalommal alvás nélkül élt egy héten át, a szórakozóhelyekről, alvás nélkül ment le a vízpartra . Az idő múltával megszűntek a zenés szórakozóhelyek, egyre többet élhetett a szenvedélyének a horgászatnak.  Sajnos nagyon korán felköltözött a nagy égi zenekarhoz. Ötvenöt éves korában érte a halál, és mily furcsa véletlen, március 21-e volt a temetése napja, mint a születése napja is.  

Most lenne 75 éves a város egyik híres zenésze, a nagy horgász, akit városszerte Pedzi-nek ismertek.

A régi dolgokra való emlékezéssel mutatunk irányt a jövőnknek. Aki meg tanulja, a múltját elfogadni, az, az ember szeretni fogja a jövőjét is.”

Laciba

Forrás :Gálné /Pannika/