Rizsa /bácsi/

Legendás emberek

Az írás olyan hétköznapi emberekről szól, akik köztünk éltek, vagy élnek ma is. Ők azok, akik semmi különlegeset nem csináltak, csak élték hétköznapi életüket. A leírtak saját élmények.

Rizsa /bácsi/

Sok ember nem is ismerte csak a csúfnevét, ha rákérdeztek, hogy ismerik –e Nagy Istvánt? Mindenki a fejét rázta, hogy nem, vagy, valamelyik ugyan ezzel a névvel élő emberrel azonosította, ám mikor kiejtették a bűvös szót, hogy Rizsa, abban a pillanatban beugrott a borostás arcú a lábaira bicegő, cifrán káromkodó és nagy „mesemondó „viccmester alakja.

 Ízig –vérig szolnoki ember volt, 1926. január 22.- én itt látta meg a napvilágot, és 2006 decemberében itt is hunyt el.   Fuvaros volt a becsületes szakmája, de lókupecként, hatalmas disznó neveldéjéről  is híresen hírhedt volt . Nagy „mesemondó”, nagy dumás hírében állt, így is ragadt rá a csúfneve. Úgy tartja a fáma, hogy tetemes vagyont örökölt és dolgozott össze az élete során, amit aztán szépen el is vert. Fiatalkorában nagy hódolója volt a szebbik nemnek, ha csinos nőkről volt szó mindent a kiválasztott hölgy lábai elé szórt.Konflissal járt, lakást, ékszert, bundát vett az éppen aktuális szerelmének, akik között színésznők éppen úgy akadtak, mint, hát nem éppen az erkölcsös életükről híres hölgyek is. Nagy szíve volt, amikor pénze volt mindenkinek teljesítette a kívánságát, fizetett a kocsma vendégseregének, cukrot, csokit vett az ismerős utcagyerekeknek.Mikor pedig üres zsebbel ment a kocsmába, hitelre,

–Majd kifizeti Rizsa bácsi, ha lesz pénze! Alapon gurította le a fröccsöket.

Persze a jótékony feledés homálya fedte az ígéretét és rengeteg tartozása volt a kocsmárosok irányába. Igazi törzshelye nem lévén sok időt töltött a Fabárban, a Rex italkimérésben, a MÁV strand kerthelyiségében,, néha betévedt a Bíró Művekbe ,de a Hatos kocsmába is .Ezeken a helyeken  szédítette a jó népet azokkal a történetekkel, amikben már maga sem volt  biztos ,hogy úgy történtek –é ahogy elmesélte .Egy  országos cimborája volt ,„Krumplis „/Szabó Mihály/ aki Súrú bólogatás közepette hitelesítette a Rizsa által elmondottakat ,együtt meséltek ,anekdotáztak,bolondították a fiatalokat  .A barátságukat a sok veszekedés sem csorbította , egy ,egy veszekedés alkalmával a különálló azt hitte ,hogy rögvest egymás torkának esnek ,de csak évődés és a közönségnek  tartott színjáték volt az egész .Volt egy rossz szokása, a káromkodás, nagyon tudta cifrázni, bizonyára még a kocsis múltjából fakadóan káromkodott nagyon csúnyán.,ebben hasonlított a város másik nagy alakjára, Sőre Pistára. Már messziről ki lehetett szúrni, ha az nap Rizsa bal lábbal kelt fel, szinte zengett a város a cifra káromkodásától.Viszont ízig, vérig sportszerető ember volt. Foci meccs, vízilabda meccs, kerékpár verseny /azok is voltak a városban/kosárlabda meccs, vagy a Tisza partján játszott röplabda meccs, ott ült az első sorban és szurkolt, buzdította a csapatokat. A meccseken a játékosok hozzá mentek először lepacsizni ,az egészsége felől kérdezni .I A kosárlabdázó Ivkovics kimondottan értett Rizsa bácsi  nyelvén ,sokat  viccelődtek egymással . Egy, egy nevezetesebb nap alkalmára pedig felajánlott hízóval  kedveskedett a csapatoknak, így fejezve ki háláját és tiszteletét az élményekért, amit a sporttól a sportolóktól kapott.Idősebb korára bottal járt, a szeme a cukor betegégtől sokat romlott, majd szinte teljesen elvesztette a látását, állandó segítségre szorult, ha menni kellett valahová, azonban, jobbára  csak a kocsmában kvaterkázott. Lassan kikopott mindenki mellőle, a cimborája meghalt, az idősebbek  nem jártak az újonnan nyílt italozókba, a fiatalok pedig,  nem értették a vicceit, nem voltak vevők a történeteire.

Egyedül, magányosan halt meg, a sportoló baráti temettették el, a város pedig, egy híresen nagyszájú, cifrán káromkodó, ugyan akkor, egy nyíltszívű legendával lett szegényebb.