Rutin

Rutinosból járok már a kontrollokra, a sok év tapasztalatából tudom, hogy ha hét óra előtt érkezek, akkor talán fél tíz felé el is hagyhatom a kórház területét. A kerékpár lezárása után megszaporáztam a lépteim, nem tudhattam milyen változtatások történtek az épület felújítása után. Aggódtam, hogy a felújított épületben bolyongás miatt hátrányba kerülhetek az orvoshoz való bejutáskor, és úgy talán a délelőttöm is rámehet a vizsgálatokra.  A folyosón kevés embert találtam, főleg vérvételre vártak, akik a padokon helyet foglaltak. Hétóra után kezdett éledezni a kórházi folyosó, lassan minden vizsgáló előtt egyre több beteg várakozott. A rendelésekre érkező orvosok, nővérkék beszélgetve foglalták el a vizsgáló szobákat. Kezembe vettem az újságot és lapozgatni kezdtem, igazából nem nagyon tudtam figyelni a képekre és leírtakra, a folyosó nyüzsgése járta át gondolataimat. Az emberek viselkedésére figyeltem, ki, mit csinál, ki, ki, hogyan viseli a várakozás türelmet próbáló időszakát. Türelmes embernek tartom magam, de most egyre csak emelkedett az a bizonyos cukor a szervezetemben, egy nem rég érkező ember tette próbára, magam és a várakozók türelmét. Kigombolt kabát, zsebre dugott bal kéz, jobb kézben az elmaradhatatlan mobil telefon, a nagyon okos márkából. Bár csak a telefonáló is elmondhatná magáról, hogy olyan akár a kezében lévő csúcsmodell. A folyosót teljesen kisajátította magának a faltól, falig lépegető férfi, közben intézte a nagyon fontos elintéznivalót, hangosan, néha obcén szavakkal megtűzdelve adta a világ tudtára, hogy ő milyen fontos ember. Persze a sorát sem szeretné kivárni, pár mondatban közölte a telefon túloldalán lévő személlyel, hogy ő bizony nem ér rá itt sorba állni, ő lesz, az elsőnek bemegy a vizsgálóba és punktum. Biztosan valamelyik telefontársaságnál dolgozhat, mert egy órán keresztül harsogott a telefonba. Pár perc beutaló olvasás után ismét fülén a telefon és világgá kürtölte az éppen aktuális szerelmi életét, csak úgy bele az ott lévők arcába. Természetesen ő a FÉRFI, aki bármelyik nőt megalázhat, aki akkor érzi jól magát, ha a hódításaival dicsekszik és a város bikájának hiszi és képzeli magát. Mi, akik várakoztunk, kínos mosollyal és feszengve hallgattuk az elmúlt éjszaka történéseit, már mindenki azon volt, hogy tényleg a sor elejére engedi csak ne halljuk a hangját. A nagy csevej közben még a kis táskáját is elhagyta, vagyis a Tűzcsap ajtóra akasztotta, de valaki leadta az egyik rendelőben, mint talált tárgyat. Egy óra várakozás után a sorok íróját is behívták vizsgálatra, bent, az orvosi rendelőben is a hangoskodó férfi volt a beszélgetés témája. Vizsgálat letudva, megkönnyebbülve hagytam el az orvosi rendelőt, a folyosón azonban ismét „mellbe vágott „a nagyhangú férfi, hangos telefonálása. Azon gondolkodtam, hogy talán ez volt a taktika, hogy megunják a várakozók a tolakodó telefonálást és előrébb kerül a várakozás sorában