Szabó

Legendás emberek

Az írás olyan hétköznapi emberekről szól, akik köztünk éltek, vagy élnek ma is. Ők azok, akik semmi különlegeset nem csináltak, csak élték hétköznapi életüket. A leírtak saját élmények. 

Major Laci bácsi az úri szabó

Régen öltönyt varratni szinte presztízskérdés volt, aki nem akarta a boltokban kapható konfekciót felvenni, az, az ember varratott úri szabóval.

A Csarnokokhoz vezető úton a sarki sokablakos nagy ház bejárata mellett volt Laci bácsi szabósága. Három megkopott lépcsőn lehetett feljutni a nagy műhelybe, ahol állandóan égett a villany. Gyerekkoromban alkalmanként kifutó fiú, méreteket felíró, férc-cérnát kiszedő segítség voltam Major Laci bácsi műhelyében.
Az ajtón belépve jobbra egy hatalmas álló tükör állt, amelyben a kuncsaft tetőtől, talpig láthatta magát. Körbefutó függönnyel lehetett eltakarni az avatatlan szemek elől, amikor ruhapróba volt. A tükör fölött volt a bekeretezett mesterlevél, és a mindenféle elismerő oklevelek.
Minden sarokban egy-egy próbababa állt. A falba szerelt sínen pedig  vállfák sokasága csüngött alá. Némelyik vállfán a kész öltöny várta, hogy hazaszállítsák, ez szinte kijárt annak, aki a szabóság szolgáltatásait igénybe vette.
A baloldalon, egy nagyobb asztalon lábbal hajtható Csepel varrógép állt, mellette, egy Singer típusú varróalkalmatosság egészítette ki a varrógép parkot.
Az ajtóval szemben lett felállítva a nagy terebélyes szabászasztal, ott szabták ki az anyagokat, ezen történt a fércelés és a vasalás. Az asztal tartozéka volt három öntött vasból készült vasaló, két kis seprű  és a vasalóruha. Az asztal oldalán lógtak a legkülönbözőbb méretű és rendeltetésű ollók. A hátsó fal polcain tekercsekben sorakoztak a  különböző színű és anyagú  szövetek. A falakon körbe szögeken lógtak a mindenféle szabásminták, képek, és minden, ami egy ilyen szabóság kihagyhatatlan kelléke.
A többi asztalon a fiókokban, a falra erősített polcokon a cérnás és gombos dobozok garmada  sorakozott. De szinte mindenütt az ember keze ügyébe akadt egy jelölő kréta, vagy mérőszalag is.
Laci bácsi alacsony köpcös ember volt, soha be nem állt a szája, vagy a kuncsaftokat kérdezte a készülő ruha kinézetéről és mindenféle adatairól, vagy  az aktuális városi pletykákat beszélték meg. Ezer és ezer viccet tudott, mindég jó kedélyű volt,  és a jó kedély átragadt a kuncsaftokra is. A nyakában az elmaradhatatlan mérőszalag lógott, a bal csuklóján egy párnácska  volt felcsatolva, tele gombostűkkel, a nadrágzsebei pedig a jelölő krétákat rejtette.
A próbatükör előtt állt egy kis asztal telis-tele nagy, kockás füzetekkel, ezekbe voltak feljegyezve a kuncsaftok adatai, ruhaméretei ezek a kincset érő füzetek jelentették a szabóműhely szívét-lelkét. A visszajáró vendégek csak bemondták a nevüket és az öreg a füzetek egyikébe belenézve tudta, hogy milyen méretű öltönyt kell készítenie. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kontroll méreteket ne vegye le Major bácsi, hiszen az ember alakja néha megváltozhatott. Egy öltöny elkészítéséhez közel 16 -20 féle méret szükségeltetett, több alkalommal elvégzett próbákkal egyetembe, hogy a legjobban passzoló ruhát vigye haza a megrendelő. Nem utolsó sorban egy kis anatómiai ismeretek is szükségeltettek a ruha elkészítéséhez.
A céhtáblán az állt, hogy férfiszabó, ám hölgyek is varrattak nála, Laci bácsi nagy örömére, aki imádta a gyengébbik nemet, mert olyankor volt csak igazán elemében, a viccek mesélésében. Kosztümök, nadrágok, női zakók varrását is szívesen vállalta.
Mindenféle társadalmi rétegből kerültek ki a kuncsaftok, és mindenkinek kijárt egy pohárkával a Laci bácsi féle, házi készítésű rozé borból. Egy segéd úrfi segítette Laci bácsit a munkába, ám a nagyobb ünnepek előtt alkalmi besegítőket is beültetett a varrógép elé. Egyedül a gombok behúzását adta ki szakembernek, Laci bácsi elküldte a ruha anyagát és visszakapta a behúzott gombokat.
Az egyik sarok polcán állt a Pacsirta rádió, ami szinte állandóan szólt, hogy milyen adás, azt senki nem tudta volna megmondani, csak úgy a háttérben duruzsolt, egy másfajta háttérzajt, a hatalmas öntött vasvasalók a vasalandó ruhákra csapódása adta.
A méretvétel, a rajzolás, a szabás és a vasalás, szinte kizárólag Laci bácsi privilégiuma volt, mint ahogy, soha nem engedte meg senkinek, hogy a zakót készre vasalja, főleg a kemény mellrész vasalása kívánt nagy szakértelmet.
A segéduraknak nagy megtiszteltetés volt, amikor az öreg rájuk bízta a készülő ruha méretvételét. Az a segéd pedig már a mesterlevél megszerzésének közelében járt, aki abban a bizalomban részesült, hogy a kuncsafttal is foglakozhatott, ha egy ruhapróbát teljes egészében végig csinálhatott.

Szerettem az öreg műhelyében ténykedni, szerettem a ruhák friss illatát, hallgatni a vasalók csapódásának a hangját, szájtátva nézni, ahogy Laci bácsi felrajzolta és kiszabja az anyagot. Hallgatni a sztorikat, jókat nevetni a rengeteg viccen, érdekes embereket megismerni. Nem utolsó sorban, szerettem a kész ruhákat haza vinni, mert olyankor borravalót kaptam. A  húsvéti és karácsonyi  borravalókból tudtam venni ajándékokat, néha bizony dőzsölve megettünk  a barátokkal egy kiló kétforintos nápolyit.

A régi iparosok kiöregedtek, a mai fiatalokat már nem vonzza ez a fajta szakmai kihívás, ma már nem ez a kenyérkereset, amivel karriert lehetne csinálni, esetleg, pár év elteltével saját üzletet és ügyfélkört létrehozni. 

A régi dolgokra való emlékezéssel mutatunk irányt a jövőnknek. Aki meg tanulja a múltját elfogadni, az az ember szeretni fogja a jövőjét is.

Laciba