Szegénységben, ám lelkiekben gazdagon.

Szegény korszakban születtem, de még mielőtt valaki sajnálni kezdene kijelentem, hogy nagyon szép gyerekkorom volt és igazán gazdag voltam lelkiekben, mert olyan dolgokat élhettem, meg amit pénzel soha nem tudtam volna megvenni. Akkoriban nem volt mobil telefon, internet, televízió is csak a kiváltságosoknál villogott a sarokban, ellenben ott volt a természet és a fantáziánk, ami kimeríthetetlen tárháza volt az életünknek. Rengeteg könyvet olvastam, a hideg napokban volt rá lehetőségem bőven, mert a tél nagyon keményen kimutatta foga fehérjét, nem volt ritka a -20 C fokos dermesztő fagy sem. Tavasztól őszig pedig a kiolvasott könyveket játszottam, játszottuk el. Egy, a fás fészerből előkerülő kis baltával játszottunk indiánosat a közeli Kiserdőben, vagy magunk állttal fabrikált karikás ostorral pattintgattunk nagyokat, azt hívén, mi vagyunk a betyárok. A Zagyva és a Tisza adta a kimeríthetetlen horgász élményeket, nem fogtunk mi több tízkilós halakat, de amit fogtunk az rögvest meg is sütöttük. Néha napján került pár nagyobb béka comb is a sárba, amiben a finomságokat sütöttük, a fákon a rengeteg gyümölcs pedig gondoskodott a gyomrunk működésének karbantartásáról. A Zagyva parton és a mellette lévő Kiserdőben tanultunk biológiát, megismertük az élőlények életét, tudtuk melyik bokorban milyen madár fészkel és tudtuk melyik lyukban találhatunk hatalmas pókokat, hogy madzagra ragasztott bitumennel a felszínre csalogassuk. Természetesen a lányok és fiúk közötti különbséget is szemügyre vettük és tanultuk. Sok madár már ismerősként csiripelt reggelente mikor bevetettük magunkat az erdő sűrűjébe. Télen másabb volt a helyzet, mert bakancsunk nem lévén keveset lehetett a havas gáton szánkózni vagy a befagyott vízen csúszkálni. Enyhébb időben viszont kihasználtuk minden percét a tél adta lehetőségeknek, lécekből eszkábáltunk sítalpakat és azokon "száguldoztunk"a gátoldalban és a szánkók talpának sem volt ideje berozsdállni, mert sűrűn használatban voltak. Az iskolában szénszünetnek hívták azt a pár napot, amikor a farkasordító hidegben otthon maradtunk. Nem a szén hiány miatt, sokkal, inkább azért mert tudták, hogy sok gyereknek nincs meleg ruhája, cipője és így nem tudtunk iskolába menni. Ilyenkor előkerültek a könyvek és azok a játékok, amiket a meleg szobában is lehetett játszani, nagy kártyacsatákat /zsíroztunk,csapblecsacsiztunk/ vívtunk a szülőkkel és szomszédokkal. Tavasszal a megújhodás szépségeit csodálhattuk, akkoriban gyermekként is meg tudtuk mondani melyik fa lesz termő és melyik nem, mindezeket, azért mert benne éltünk a természetben és vele éltünk a természettel. Ősszel néha elkeseredve vettük tudomásul, hogy némely fával, növénnyel már nem fogunk jövőre találkozni, mert elpusztul, vagy, mert elöregedett, vagy, mert nem kapott a nyáron elég csapadékot. Gyermekként a szegénység csak állapot volt, egy valami, ami viszont nem jelentette a szellemi és környezeti szegénységet, a felnőttek biztosan nagyon nehezen élték meg, de mi még nem foglalkoztunk vele. Nekünk ott volt a természet adta gazdagság és a tudásvágyunk, amit pénzben mérni nem lehetett és máig nem lehet. Szép emlékek. Vajon a mai fiataloknak is marad ily sok emléke, na, nem a számítógépről és mobil telefonokról, ha nem a természetről és a természet adta sok csodáról?.