Szerelem

Szerelem, volt, van, lesz?! Ülünk a Tisza-parton, régi barátok! Az elmúlt ifjúságról beszélgetünk, meg a felnőtté válásról. A szerelem is szóba kerül, és az a nő is, aki.... A "tanárnő". Aki, szó szerint tanított! Nem volt szép, nem volt sztár típus. Minket azonban megtanított a SZERELEMRE! Férfivá értünk 13 -14 évesen. Szép volt, jó volt! Még jobb lenne, ha a történelem megismétlődhetne!!! Emlékezni még tudunk!!! Nagyon régen történt. Talán igaz sem volt! Pedig ez a két év, az 1960 években mélyen bennem maradt. Még gyermek voltam! De akkor, azokban az időkben igazi férfinak éreztem magam. Ültünk az osztályban. Fiúk, lányok vegyesen, egymás mellett. Ha valamelyik lány megtetszett, meghúztuk a haját, vagy írtunk néhány sort, és a szünetben „együtt jártunk”! Nagy kaland volt, tele ismeretlen tudni valóval. Ha kimentünk a strandra, a fürdőruha azért már megmutatta azokat az idomokat, amelyekre mi fiúk, oda figyeltünk, és egymás közt annyi sokat beszéltünk. Tizenévesek szerelme, tiszta rajongás, tiszta őrület! Szép volt! Egy nap elmentem diákmunkára a közeli vegyesboltba, itt ismertem meg életem első NŐ-t és ASSZONYÁT. Edit, nevezzük így az akkori boltos kisasszonyt, 25 éves volt. Nem volt szép, nem volt formás, olyan átlagos nő volt. Érdekes módon mi, fiúk, még csak fel sem figyeltünk rá. Szürke volt, egyszerű a munkaköpenyben, eladta az áruját, feltöltötte a pultokat, aztán ment a dolgára. Itt dolgoztam a boltban, mint diák munkás. Szigorú és mégis kedves hölgy volt. Egyeseket, akik betértek hozzá a boltba, fiatalembernek hívott, velük mintha nem lett volna olyan szigorú. Ezek a srácok csak összenevettek, somolyogtak, és hajtották a lányokat… Nyolcadikos voltam, viszonylag erős testalkatú sportos gyerek. Birkózás, cselgáncs, úszás, ott volt a repertoárban, minden szabad időnket valamelyik sporttelepen és a Tiszán töltöttük. Erősödtünk, edződtünk, hasznosan töltöttük a szabad időnket. Egy alkalommal, már a nyári munka vége felé, Edit "megbüntetett". Talán nevetgéltem az üzletben, vagy elcsentem valamit, már nem tudom. Lényeg, hogy a munka után a raktárban kellett rendet tennem. Tettem, vettem, pakolásztam és egyszer csak bejött Edit is segíteni a pakolászásba. Edit, szigorú arca most egészen megenyhült. Mosolygott, kacagott mindenen. Ide,- oda pakolgattuk, szinte minden cél nélkül az árukat és tároló ládákat. Csontváz nem volt, inkább sportosnak mondanám! A boltos nő köpenye időnként szétnyílt, és combjait, fehér alsó neműjét többször megpillantottam. El, elpirultam, hiszen valami ilyesmire vadásztunk az osztálytársaknál is, nem sok eredménnyel. Aztán, előbb az egyik, majd a többi felső köpenygombot is kigombolta, és elém villant egy picike melltartó, és benne a duzzadó fehér keblek. Valami ismeretlen érzés kerített hatalmába. Akkor még nem tudtam, hogy mi is az, de abban már biztos voltam, hogy a férfiasságom ágaskodik, és nem véletlenül. De mit is tehettem volna? Beszélgettünk az emberi testről, a biológiai szükségletekről. Magához vonzott, fejemet a keblére szorította. Éreztem az asszonyi illatot, elkábultam. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, hogyan is miként kerültünk egymás karjaiban, de gyengéden oktatott, vezetett a szerelem rejtelmeiben. Többször is olyan érzésem volt, mintha a mennyekben lennék, földön kívüli boldogság, vagy valami hasonló érzések árasztottak el. Ezen a délutánon férfi lettem! Ha egy lány megtetszett, már nem bántottam. Udvaroltam, vagy udvarolni próbáltam. Most már csak az érdekelt, amit a szoknya takart. Közben Edittel is megmaradt a bensőséges viszony, és egyre gyakorlottabb, ügyesebb lettem – ahogy mindig mondogatta. A nyári tábor is élményekben dús volt, megismerkedtem egy lánnyal. A Balaton partján késő este, az őrségben, amikor mindenki aludt, mi a csillagokat néztük, és egymásnak kerestük azt, hogyan tudnánk örömet okozni. Sokszor vállaltam az új barátnőmmel éjszakai ügyeletet. Próbáltam kamatoztatni mind azt a szépet és izgalmas dolgot amit Edittől tanultam. Szép és tartalmas két hetet töltöttem a Balaton partján. A következő évben, már a boltban is a „fiatalember” megszólításban volt részem. Akkor értettem meg, hogy ezt a címet az kaphatja, aki Editnél, Edittel átesett a „tűzkeresztségen”! Mindent ott folytattunk ahol tavaly abbahagytunk. Féltékeny voltam, csak egyedül akartam birtokolni, élvezni az élet örömeit. Voltak csaták, amiket megnyertem, és voltak olyanok is, amiket elveszítettem. Szerelem volt? Nem tudom, nem hiszem! Akkor azonban azok az együttlétek nagyon kellettek, az önérzetemnek mindenképpen. „Múlnak a gyermekévek, nincs vissza út”. Az egyik szerelem jött, a másik múlt! Az elsőt, az viszont soha nem felejtem és soha nem múlott el. A közelmúltban volt egy találkozásom az egyik iskolatársammal. Ő is, a fiatalemberek csoportjába tartozott. Sok-sok év telt el, mégis annyi szeretettel emlékeztünk azokra az időkre. Emlékeztünk Editre, a boltos-nőre, és azokra a fruskákra, akik egykor – később – „zsákmányaink” lettek. Mégis, az első, ott a raktárban, az maradt meg igazán emlékezetünkben. A kidomborodó keblek, a kerek combok, és azok az ölelések… Sok diákom/volt/ most ugyan ezekkel a dolgokkal foglalkozik, és ugyan azokkal az érzésekkel éli napjait, mint valaha én ,és mindegyik nagy széltoló! Most, egymást nevezik fiatalembernek, gyűjtik a skalpokat, én meg irigykedem. Irigykedem? NEM! Csak emlékezem! Ha elmondhatnám, vagy elmesélhetném nekik, tán el sem hinnék, vagy kioktatnának. Nem tudom. Figyelem őket, Szépek, erősek, fiatalok. Még előttük az élet, annak minden gyönyörűségével, szomorúságával, szerelemmel, szakításokkal. Nézem a lányokat, az asszonyokat. Emlékezem a régmúltra! Nézem a formás combokat, kebleket! Hát, miért is ne emlékeznék?!