TITOK

Álljon meg az idő!

Hihetetlen az egész, de nem érdekel. Egyébként én sem hiszem. Mert hihetetlen.

Lalllallla. Tényleg.

Nem is ismerlek.

Csak nézlek, ahogy beszélsz, figyelem a gesztusaidat.

Egy hétig rád se mertem nézni. Csak a szemedet láttam. Aztán a szemed melletti apró ráncokat. Aztán a szádat. És a fogaidat, amikor nevetsz.

Nem is ismerlek, és tudom, ki vagy.

Szagolgatlak, ha a nyakad közelébe érek. Nagyon jó az illatod. Beléd bújok, és megcirógatom a tarkódat. Borzongsz, és végigsimítod a hátamat. Aztán beszélgetünk hajnalig, és elfelejtünk aludni.

Megvárlak este, és elkísérlek egy darabon. Amíg megyünk az úton, kétlépésenként megállunk ölelkezni. Eszméletlenül boldog vagyok veled.

Elmesélem, hogy vigyorgok egész nap, te pedig azt mondod, hogy visszatért a zene a napjaidba. Számokat küldözgetünk egymásnak, mint két tini, és alig várjuk a találkozást.

Rád vagyok kattanva, utánad szaladok, virágot viszek, felhívlak este, tervezzük a holnapot, és nosztalgiázunk. Ami vicces, mert alig ismerlek. Talán tegnap találkoztunk először. Vagy azelőtt. És már ezer élményünk van.

Úgysem hiszi el senki ezt. Szétkürtöltem a boldogságomat, és szerintem mindenki arra gyanakszik, hogy meghibbantam. De én még sosem éreztem ekkora elfogadást, ilyen könnyedséget, és egyszerűséget. Nekem erre nincsenek szavaim.

Úgy vártalak. Mintha rád készültem volna eddig.

Álljon meg az idő!

Shhhh! Ezt most nem mondom el, mert titok. Maradjon köztem. Még te sem tudhatod, hogy szeretlek.